Vendégmunkások lakják a régen bezárt kollégiumot
Több mint 70, főként indiai dolgozó száll meg egy régen bezárt berettyóújfalui kollégiumban. A munkásokat minden nap buszokkal viszik a Debrecenben épülő BMW-gyárhoz - tudta meg az RTL Híradó. A település polgármestere a jegyzővel hatósági vizsgálatot indított.
Nincs megfelelő bútor és fűtés – vendégmunkások szállását vizsgáltatja a berettyóújfalui önkormányzat - adta hírül az RTL Híradó. A régen bezárt berettyóújfalui kollégiumban több mint 70 vendégmunkást szállásoltak el. A külföldiek egyik koordinátora elmondta, lassan egy hónapja ingáznak Berettyóújfaluból a debreceni BMW-gyárhoz, annak az építésén vesznek részt. Hajnali ötkor kelnek, hatra jön értük a busz, este hétre érnek vissza. Többségük Indiából jött, de három moldáv is van köztük.
Az RTL Híradó által megkérdezett vendégmunkás úgy tudja, nem maradnak itt sokáig, mert a BMW területén már készülnek a konténerszállásaik. Muraközi István, a város fideszes polgármestere azt mondja, őket senki nem kérdezte meg a vendégmunkások érkezéséről, ezért mostantól csak akkor támogatják külföldi munkások elszállásolását, ha a településen dolgoznak, és a szállásuk csak ipari területen lehet. A jegyzővel hatósági vizsgálatot indítottak a magánkézben lévő, munkásszállóvá lett kollégiumban. Kiderült, hogy az épületben csak emeletes ágyak vannak, nincs központi fűtés, elektromos fűtéssel próbálják melegíteni a szobákat, mely tűzveszélyes lehet.
RTL Klub
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Beindult a tűzoltórendszer, 56 munkás hagyta el az akkumulátor-gyár területét 2 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- "Ez nem gazdasági siker, hanem zsákutca" – Kapitány István nekiment a vendégmunkás-rendszernek 2 hónapja
- Szegedi BYD-gyár: külön határátkelési sávot kapnak a külföldről járó dolgozók 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 2 hónapja
- Amit eddig nem mertek meglépni: félmillió illegális bevándorló kaphat papírokat 2 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?