Munkástanácsok: csökken a reáljövedelem 2013-ban
Munkástanácsok szerint bár vannak pozitív elemei a jövő évi költségvetésről pénteken benyújtott törvényjavaslatnak, 2013 nem a munkavállalók éve lesz költségvetési szempontból, míg az Autonómok szerint "álomszerű" és instabil büdzsét vetít előre a tervezett költségvetés.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke "álomszerűnek, bizonytalannak és instabilnak" nevezte a 2013-as büdzsét. Hétfőn az MTI-nek kifejtette: egyes elemeket alul-, míg másokat túlbecsül a kormány. Utóbbira példaként említette, hogy a kabinet - a szakértőknél lényegesen optimistábban - 1,6 százalékos gazdasági bővüléssel számol jövőre. Az elnök szerint ennek a tényszámok ellentmondanak, a beruházások alakulása sem támasztja alá a kormány optimizmusát.
Borsik János szerint a beruházások visszaesésének oka a tárgyalások "halogatása" a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval. Az elnök szerint a kormány belső fogyasztás növekedésére vonatkozó várakozása is túlzottan optimista, mivel az embereknek már nincsenek tartalékaik, és a különadók, valamint az új adók is őket terhelik.
A munkaerőpiac kapcsán azt mondta, hogy annak felvevőképessége romlik, a beruházások elmaradásával pedig nem jönnek létre új munkahelyek. Az új Munka törvénykönyve sem segíti a foglalkoztatás bővülését Borsik János szerint, emellett könnyebbé, olcsóbbá, és gyorsabbá teszi az elbocsátást.
A foglalkoztatás és a gazdaság bővülésének egyaránt gátja az egykulcsos adórendszer - vélekedett az ASZSZ elnöke, hozzátéve, hogy a kormány 2013-ra vonatkozó 4,2 százalékos inflációs célja is túl optimista. Ehelyett inkább 5,5 és 6 százalék közötti drágulással lehet számolni, ami egyértelműen csökkenti a reálkereseteket, a bérek és nyugdíjak vásárlóértékét, és így a belső fogyasztást - vélekedett.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke kiemelte: a költségvetés alapvető céljaival - miszerint az államadósságot csökkenteni kell a költségvetési egyensúly megtartása mellett - egyetértenek, ugyanakkor ezek az alapcélok kihatnak a munkaerő-piacra is.
Az elnök szerint pozitívum a lakástámogatási rendszer bővítése, ugyanakkor ezt is csak a felső középosztály veheti igénybe, az átlagos munkavállalók nem. A Munka törvénykönyvének változásai is rontják az átlagos munkavállaló alkupozícióját, a jövedelmi különbségek pedig tovább nőnek - vélekedett.
Palkovics Imre elmondta: egyet lehet érteni a nagy profittal rendelkező multik megadóztatásával, azonban véleménye szerint kedvezményt kellene adni azoknak a nagy cégeknek, amelyek a megtermelt profitot beruházásokba forgatják vissza, mivel ez a foglalkoztatásra is pozitív hatással lenne.
A jelenlegi válság, és a költségvetési szükségszerűségek rövidtávon nem hoznak előnyt a munkavállalóknak, így 2013 költségvetési szempontból nem a munkavállalók éve lesz, és a reáljövedelem is csökken - mondta Palkovics Imre. Hozzátette, hogy egy kiegyensúlyozott költségvetés gazdasági növekedést, és később foglalkoztatás-bővülést hozhat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?