Munkavédelmi hatósági felsővezető veszi át az Alemona Kft. stratégiai irányítását
Dr. H. Nagy Judit tölti be a februári megállapodást követően az Alemona Hungary Kft. stratégiai vezetői posztját. A munka-, környezet-, tűz és katasztrófavédelem területein szolgáltatói, tanácsadói feladatokat ellátó vállalkozás a szakterület fejlesztési irányainak kijelölésében, a munkahelyi biztonságot érintő újdonságok hazai megismertetésében, adaptálásában számít az új stratégiai vezetőre - derül ki a cég sajtóközleményéből.
10 éven át gyakorolt ügyvédi praxisából érkezett Dr. H. Nagy Judit az egykori Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséghez ahol jogtanácsosként, a hatóság jogutód szervezeténél a Nemzeti Munkaügyi Hivatalnál osztályvezetőként, majd főosztályvezetőként vette ki részét a munkavédelem állami irányítási és hatósági feladataiból.
A hatóság többszöri átszervezésének idején (a terület 2016-tól Nemzetgazdasági, 2018-tól pedig a Pénzügyminisztériumhoz került), részt vett többek között a munkavédelmi tárgyú nemzeti jogszabályok megalkotásában, az EU irányelvek nemzeti jogba történő átültetésében továbbá a Munkavédelem Nemzeti Politikájának kidolgozásában és a végrehajtás irányításában.
A jogi és munkavédelmi végzettségű szakember nemzetközi együttműködések szintjén is képviselte a magyar hatóságot. Részt vett például Görögország munkavédelmi hatósági tevékenységének átfogó
értékelésében.
A stratégiai feladatokat érdemben március elejétől átvevő Dr. H. Nagy Judit munkavédelmi hatósági, irányítási, valamint nemzetközi tapasztalatai, kapcsolatai révén jelentősen hozzájárul majd az Alemona Hungary Kft. mindenkori, a legújabb tudományos kutatási eredményeken alapuló, „jövőformáló” törekvéseihez. E fejlesztésekre hazánkban ma még
leginkább csak azok a nemzetközi viszonylatban is meghatározó gyógyszer-, és vegyipari, elektronikai, járműipari vállalatok nyitottak, amelyek már felismerték a jól működtetett munkavédelem munkaerő megtartó és fejlesztő szerepét, valamint üzletmenetük szerves részét
képezi a biztonság és fenntarthatóság.
Mindemellett, az új stratégiai vezetőt szakmai tapasztalata alkalmassá teszi arra is, hogy a vezető nagyvállalatoknál már bevált vagy újonnan kifejlesztett biztonsági, környezetvédelmi eljárásokat, jó gyakorlatokat sikerrel ismertesse meg az erre nyitott hazai munkáltatókkal, munkavállalókkal a cég bázisán kialakított szakmai csoporttal együttműködve.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?