"Műszaki művészetre" van szükség - együttműködést kötött a Mol Nyrt. és a Miskolci Egyetem
A kutatás-fejlesztés-innováció területét érintő új partnerségi megállapodást kötött kedden a Mol Nyrt. és a Miskolci Egyetem (ME).
A megállapodás aláírásával egybekötött miskolci sajtótájékoztatón Molnár József, a Mol-csoport vezérigazgatója úgy fogalmazott, a vállalat és az egyetem közötti együttműködéssel új fejezetet indítanának a kutatás, a fejlesztés és az innováció területein.
Hozzátette,
szeretnék ha a megállapodásban szisztematikus és hosszútávú lenne a közös munka.
A vezérigazgató elmondta, a cégcsoport tevékenysége az elmúlt évtizedekben "jellemzően érett technológiákra alapult". Véleménye szerint a vállalat olyan irányba nyitott, ahol "járatlan az út" és nincsenek ilyen technológiák részben a világ megváltozott volta miatt.
Kiemelte, olyan megoldásokat kell találni, melyek a következő húsz évben is versenyképessé teszik a vállalatcsoportot a megváltozott körülmények és feltételrendszer között.
A már meglévő technológiák üzembentartásához és az új innovációk végrehajtásához "műszaki művészetre" van szükség, melyet az együttműködéstől is várnak - fogalmazott.
Hangsúlyozta, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Mol-csoport korábban 1,4 milliárd eurót ruházott be poliol-előállításba és 250 millió eurót a metatézisbe, mely az etilén propilénné konvertálását célozza meg.
Hozzátette,
a cégcsoportnál úgy gondolják, a régi és az új technológiák kombinációja biztos alapot adnak annak, hogy a térségben a következő húsz évben is legyen jövője a vegyipari termelésnek.
Molnár József kijelentette, szeretnék, ha az egyetemmel folytatott együttműködésben megtalálnák az egyensúlyt a tudományos érték és az ipari hasznosság között a kölcsönös siker érdekében.
Horváth Zita, az ME rektora egyebek mellett arról beszélt, az egyetemnek fontos, hogy "ezer szálon kötődjön" ahhoz a gazdasági-társadalmi környezethez, melybe szakembereket képez. Hozzátette, az intézmény számára a Mol-csoport az egyik legfontosabb vállalati partner.
Az intézmény három műszaki kara is foglalkozik olyan kutatási-fejlesztési tevékenységgel, amellyel reményeik szerint tudják támogatni a cégcsoport tevékenységét - fűzte hozzá a rektor.
A megállapodást, mely többek között a szelektív hulladékok újrahasznosítási és feldolgozási technológiáival kapcsolatos vizsgálatokra, a hulladékfeldolgozásból származó termékek petrolkémiai feldolgozására összpontosít, Molnár József vezérigazgató, Horváth Zita rektor és Homonnay Ádám, a Mol Csoportszintű Kutatás-Termelés Operáció ügyvezető igazgatója írták alá.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?