kapubanner for mobile

Náci köszöntés miatt bocsátottak el egy bécsi villamosvezetőt

Azonnali hatállyal elbocsátották állásából hétfőn azt a bécsi villamosvezetőt, aki a hangosbemondón keresztül "Sieg Heil!" köszöntéssel búcsúzott el az utasoktól.

A bécsi közlekedési vállalat szóvivője közölte, hogy a 35 éves alkalmazott, aki ellen korábban semmiféle panasz nem merült fel, nem is próbálta szépíteni a dolgokat. Bevallotta, hogy csak utólag döbbent rá: átlépett egy bizonyos határt.

Az eset a hétvégén történt, az 1-es vonalon. A villamosvezető az utolsó járat utasaitól elköszönve hallhatóan a mikrofonba mondta a német nemzetiszocialisták egykori üdvözlését, a "Sieg Heil!"-t.
Tettének lehetnek büntetőjogi következményei is. A bécsi ügyészség ugyanis hivatalból kivizsgálja az esetet, és ha úgy találja, hogy a villamosvezető megsértette az úgynevezett tilalmi törvényt (Verbotsgesetz), akkor vádat emelhetnek ellene.

Az 1947-ben elfogadott, majd a kilencvenes években tovább szigorított, a náci szervezetek újralapítását és a náci propagandát tiltó, a holokauszt tagadását szankcionáló törvény alapján egytől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik azokat, akik nyilvánosan tagadják a náci bűnöket. Tíztől húsz évig - különösen veszélyes esetben pedig életfogytig - terjedő börtönbüntetésre ítélhetik a náci szervezetek újralapítóit és az azokban vezető szerepet vállalókat. Náci propaganda terjesztéséért 5-től 10 évig terjed a kiszabható büntetés.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek