Nagy Márton elmondta, kiknek a pénzügyi helyzetét kell tovább javítani
A kispénzűek és a középréteg pénzügyi helyzetét tovább kell javítani, erről szól majd a 2025-ös év - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter pénteken közzétett Facebook-videójában. Nagy Márton kifejtette: az a kérdés, hogy amit elvett a háborús infláció, azt sikerült-e visszaépíteni a bérekbe.
"Számunkra a legfontosabb a kispénzűek és a középosztály" - fogalmazott.
A miniszter felidézte: 2022-ben 0-1 százalék közötti reálbér-emelkedés volt, de ez volt az az év, amikor már a végén elkezdett felfutni az infláció, és elkezdte "felzabálni" szinte a családok jövedelmét. 2023-ban már reálbércsökkenés volt minden rétegnél, lényegében 1-2 százalék közötti reálbércsökkenés volt tapasztalható. Hozzátette, hogy a legnagyobb reálbércsökkenés a leggazdagabbaknál történt, 5-6 százalék közötti csökkenést is mértek.
Ugyanakkor 2024-ben már jelentős reálbér-emelkedés volt, a kispénzűeknél 10 százalék fölötti, a középrétegnél, a középosztálynál pedig 12 százalék fölötti - emelte ki Nagy Márton.
"Össze kell adni 2022 eleje óta az inflációt máig. Lényegében emellé kell tenni a béremelkedést, és itt azt lehet mondani, hogy 10 százalékkal több bért kapunk összességében 2022 elejéhez képest, mint az infláció"
- összegezte a nemzetgazdasági miniszter.
Azt lehet mondani, hogy a bérek jobban növekedtek minden rétegben, a kispénzűeknél is, a középrétegnél is - hangsúlyozta.
"A legfontosabb kérdés, hogy itt nem állunk meg, hanem a kispénzűek és a középréteg pénzügyi helyzetét tovább kell javítanunk, erről szól majd a 2025-ös év" - fogalmazott videójában Nagy Márton.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- A bérnövekedés árnyéka: Sokan hiába dolgoztak, reálértéken veszítettek 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?