NAV: az igénylők keddig megkapják az adóbevallási tervezetet
Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni.
A NAV nyilvántartásában szereplő címre jövő hét keddig kapják meg a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-vel. Hozzátették: a papíralapú adóbevallási tervezetet azok is megkapják, akiknek nincs KAÜ-azonosítójuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz, illetve a tervezetükben a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van.
A tájékoztatás szerint a levél általánosságban tartalmaz egy rövid tájékoztatót, az adóbevallási tervezetet, az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot (22EGYSZA) és az annak visszaküldésére szolgáló válaszborítékot. Mint írták, bizonyos esetekben ettől eltérhet a boríték tartalma. Kiegészítő nyilatkozatot azok kapnak postán, akiknek a hibátlan tervezete visszaigényelhető vagy befizetendő adót tartalmaz és nincs KAÜ-azonosítójuk. Akik egyetértenek a tervezettel, azoknak nem kell módosítaniuk annak tartalmát, a visszaigényelhető adót tartalmazó tervezet esetén elég a kiegészítő nyilatkozatot aláírva visszaküldeniük, amelyben kiválasztható, hogy a visszaigényelhető összeget a NAV postai úton vagy átutalással juttassa el.
Az összeg kiutalása a beérkezéstől számított 30 napon belül megtörténik - ismertette az adóhivatal. A közlemény szerint amennyiben befizetendő adót tartalmaz a tervezet, a csatolt kiegészítő nyilatkozaton jelölhető a részletfizetés. Szintén feltüntethető, hogy az adózó melyik önkéntes pénztárhoz kívánja a rendelkezés összegét utaltatni, ha több pénztárnak is tagja volt. Tudatták azt is: aki egyetért a tervezettel és kiegészítő nyilatkozatot sem kapott, nem kell tennie semmit - egyéni vállalkozók, őstermelők és áfás magánszemélyeken kívül - a tervezetből automatikusan bevallás lesz.
Azoknak viszont, akik nem értenek egyet a tervezetben szereplő adatokkal, a 22SZJA bevallást kell benyújtaniuk 2023. május 22-ig - emlékeztett a vámhivatal. Kitértek arra: a mezőgazdasági őstermelők nyilatkozhatnak arról, hogy az e tevékenységből származó bevételük nem haladta meg az 1,2 millió forintot. Kiegészítő nyilatkozat csak akkor tehető, ha a tervezet tartalmaz minden olyan jövedelmet, amelyről bevallást kell benyújtani.
Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni május 22-ig - olvasható a közleményben.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Vége az adózási kiskapunak? Így kerülje el a NAV-bírságot az ICT-nél! 1 hete
- Bevallás előtt: így kerüld el az ügyvezetők hibás TB-minősítését 2 hete
- Passzív jövedelem: nem ingyenpénz 3 hete
- Többkulcsos adó 3 hete
- NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket 3 hete
- Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban? 3 hete
- NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít 1 hónapja
- Kisfilmekkel és nyílt napokkal segít a NAV az szja-bevallásban 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végén 1 hónapja
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 2 hónapja
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?