"Ne vegyétek el a jövőnket!" - tüntettek az egyetemisták
Több száz fiatal vett részt az Egyetem téren szerda este azon a budapesti demonstráción, amelyet a Hallgatói Hálózat szervezett. A demonstrálók transzparenseket tartottak a kezükben és azt skandálták: "Ez még csak a kezdet!" A transzparensekre az volt ráírva: "Szabad egyetemet", "Nemet a röghöz kötésre", "Ne vegyétek el a jövőnket!".
A felsőoktatási törvény visszavonását és az ezzel kapcsolatos társadalmi vitát, az egyetemek függetlenségét, a keretszámok újragondolását és a szociális ösztöndíjrendszer kialakítását követelte többek között az a több száz tüntető, aki részt vett a Hallgatói Hálózat demonstrációján szerdán Budapesten.
A Hallgatói Hálózat Vissza a jövőnket mottóval hirdette meg a demonstrációt; a szervezők szerint a felsőoktatási törvény botrányos átalakításával a kormány elveszi a következő generációk jövőjét. A változások egyaránt lehetetlen helyzetbe hozzák a felvételizőket, az életüket eladósodással kezdő vagy röghöz kötött hallgatókat és az oktatókat - írták korábban.
K. Horváth Zsolt, az ELTE egyetemi oktatója beszédében kiemelte: olyan tandíjrendszer bevezetését tudják elfogadni, amely a beszedett összegekből lehetővé teszi a szociális ösztöndíj folyósítását a legrászorultabbaknak. A tandíjnak az egyetemeken kell maradniuk, és az oktatás minőségének fejlesztésére kell fordítani - hangsúlyozta.
Boros Ilona egyetemi hallgató úgy fogalmazott: "az új szabályozással csak azt érik el, hogy aki itthon szeretett volna egyetemre menni, az is elmegy az országból". Felvetette, hogy "a diákok a hallgatói szerződés kényszere vagy a magas tandíjak mellett azért, hogy ezt elkerülhessék, miért ne mennének már elsőévesként is külföldre, ha itthon is fizetniük kell".
A tüntetés résztvevői az ELTE lágymányosi kampuszánál gyülekeztek, majd az Egyetemi rakparton és a Szabadság hídon keresztül vonultak a Fővám térre. A tömegben elsősorban egyetemista és középiskolás diákok voltak, de néhány tanárt is látni lehetett. A transzparenseikre egyebek mellett azt írták: "Mi vagyunk az igazi fiatal demokraták", "Munkát akarunk, nem röghöz kötést" és "Nem rózsás az oktatás jövője". A rendezvényen megjelent Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja és Vágó Gábor, az LMP országgyűlési képviselője is.
A résztvevők egy csoportja, mintegy száz ember átvonult az ELTE jogi karának Egyetem téri épületébe. Egy előadóban fórumot tartanak, amelyen megvitatják a követeléseiket, és kialakítják közös álláspontjukat. A fórumon ott volt Dorosz Dávid, az LMP országgyűlési képviselője is.
A Hallgatói Hálózat - diákok és oktatók önszerveződő csoportja - azért jött létre, mert elfogadhatatlannak tartja a felsőoktatási törvény jelen formáját, a keretszámok drasztikus csökkentését és a tandíjak összegét - olvasható a szervezet Facebook-oldalán. A demonstrációval szerdán szolidaritást vállalt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az LMP is, utóbbi a szimpatizánsait a tüntetésen való részvételre biztatta.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?