Négymillió munkanélküli Spanyolországban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNémetországban a várt csökkenés helyett tovább nőtt a munkanélküliség, Spanyolországban pedig már több mint négymillióan vannak állás nélkül, a munkanélküliségi ráta meghaladja a 20 százalékot - adja hírül a Népszabadság.
Spanyolországban kissé csökkent a munkanélküliség decemberben, de a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő ország 40 millió lakosából így is több mint 4 milliónak nincsen állása. A madridi munkaügyi minisztérium kedden közölt adatai szerint decemberben az egy hónappal korábbinál 10 221 fővel kevesebb munkanélkülit tartottak számon, ami 0,25 százalékos csökkenést jelent, az előző év decemberéhez viszonyítva azonban 4,5 százalékkal nőtt a regisztrált munkanélküliek száma, amely így 4,1 millió volt 2010 utolsó hónapjában.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelése szerint az államcsődtől leginkább fenyegetett 9 ország közé tartozó dél-európai államban több mint 3 éve csaknem folyamatosan nő a munkanélküliség.
Népszabadság
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelése szerint az államcsődtől leginkább fenyegetett 9 ország közé tartozó dél-európai államban több mint 3 éve csaknem folyamatosan nő a munkanélküliség.
Népszabadság
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?