Negyven munkahelyet is teremthet Csornán az osztrák Reter
Csornára viszi át termelése egy részét az orvostechnikai műszereket gyártó, osztrák Reflektions Technik Rabenseifner (Reter) GmbH. A döntésre az Ausztriában fennálló szakemberhiány és a kisebb költségek végett szánta el magát a vezetőség - jelzi a Napi Gazdaság.
Heinz Rabenseifner, a cég ügyvezető igazgatója a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy Bécsben és környékén több mint egy évig próbálkoztak azzal, hogy megfelelő szakembereket találjanak, ám ez nem sikerült. Ezért a csornai önkormányzattal egyetértésben egy korábban varrodaként működő épületet béreltek ki a különböző reflektorok, orvosi navigációs berendezések gyártásához.
A beruházást a Reter a magyar leányvállalat keretein belül valósítják meg, amelyet a napokban fognak regisztrálni. Eleinte csupán 8-10 alkalmazott felvételével indít a cég, ám a termelés fokozatos áttelepítésével párhuzamosan néhány hónapon belül akár a negyvenet is meghaladhatja a munkatársak száma. Sőt mi több, amennyiben az új magyarországi üzem sikerrel veszi az akadályokat, további gyártócsarnokok is megjelenhetnek a telephelyen, az esetleges zöldmezős beruházásról nem is beszélve.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?