kapubanner for mobile

Negyvenmilliárd jut idén a magyar kutatók állásainak megmentésére

Mintegy ötven pályázat nyert el támogatást a Nemzeti Technológiai Program második fordulójában, amelynek eredményét ma hirdette ki Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter.

Molnár Károly tájékoztatása szerint a kormány úgy döntött, hogy az eredetileg tervezett 16 milliárd forint helyett 26 milliárd forintot oszt majd szét a nyertes pályázók között. Így szeretné ugyanis mérsékelni a hitelválság okozta negatív hatásokat: a cél, hogy ne szűnjenek meg kutatói munkahelyek, és sikerüljön kibekkelni az előttünk álló egy-két éves gazdasági recessziót.

A miniszter a Kormányszóvivői Tájékoztatón elmondta: a mostani nyertesek 53 százaléka a kkv-k, hat százaléka pedig a nagyvállalatok közül kerül ki. Emellett oktatási intézmények, ágazati és nonprofit kutatóhelyek is részesülnek a támogatásból. Annak értéke projektenként 516 millió forintra rúg. A cégeknek egyébként összesen 8,2 milliárd forint erejéig kell önrészt vállalni a projektek finanszírozásában.

A Nemzeti Technológiai Program első köre júliusban zárult le, azzal együtt idén összesen 40 milliárd forinttal segíti a kormány a kutatás-fejlesztést; az újabb pályázati kör tavasszal kezdődik. Idén többek között élettudomány, versenyképes ipar, versenyképes agrárium és védelmi-biztonsági témakörökben lehetett pályázatokat benyújtani.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek