Nem a pénz a fő szempont az álláskeresésnél
A fizetés az első három helyre sem jutott be abban a listában, melyben az álláskeresők szempontjaira kérdeztek rá - derült ki egy felmérésből, melyről a jobline számolt be.
868 697 álláskeresőt faggattak arról, mik a legfontosabb szempontok, mielőtt elfogadnának egy állásajánlatot. A kutatást a CareerBuilder blogja publikálta.
A tanulmány során a résztvevők egy 16 pontból álló listát kaptak, és az volt a feladatuk, válasszák ki azt a 3 dolgot, ami a leginkább számít nekik, ha egy új állás elfogadásáról van szó.
Eszerint az álláskeresők 33 százalékának a legfontosabb maga az ágazat, melyben az adott pozíció található, 25 százalék a második helyre rangsorolta a cég hírnevét, míg 23 százalék szerint a harmadik legfontosabb szempont a pozícióval járó feladatok voltak.
A fizetés és az előmeneteli lehetőségek megosztoztak az ötödik helyen, 22 százalékkal.
jobline

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek