kapubanner for mobile

Nem a pesszimizmus, a vállalkozás a trendi

A mostani fiatalok számára óriási lehetőségeket kínálhat a változó világ, mégis hazánk fiataljainak nagy részében megtalálható a tipikus pesszimizmus. Pedig vegyük végre észre: kezd trendivé válni tudatos, proaktív fiatalnak lenni és start-up céget alapítani!

Az emigráció nem megoldás, hanem menekülés. Egy boldogabb, nyugodtabb élet reményében próbálnak egyre többen szerencsét más országokban, amely gyakran csalódással jár, mivel nehezebb külföldön megalapozni egy stabil karriert. A jövő elitje éppen most nevelkedik, s az utánpótlás nevelés meghatározó mozzanata nem csak a fiataloknak adott lehetőségekben merül ki, hanem szükség van a megfelelő tájékoztatásra, valamint meg is kell tanítani a fiatalokat élni a lehetőségekkel. Hazánkban ötödik éve rendezi meg ezért a FIVOSZ a Fiatal Vállalkozók Hetét, amelynek elsőszámú célja a váltás, illetve a fiatalok szakmai karrierjének és vállalkozóvá válásának segítése.

Annak az ifjúnak vagy akár az érettebb korosztályba tartozó embernek, aki számításba veszi az emigráció lehetőségét, feltétlenül meg kell vizsgálnia azt is, hogy valóban nincs lehetősége elindítania egy start-up vállalkozást? Tett egyáltalán lépéseket annak érdekében, hogy üzleti vagy szakmai karrierjét segítő kapcsolatokat alakítson ki? Ragaszkodik-e álmai megvalósításához vagy csak el akar menekülni a megoldásra váró feladatok elöl? A sikerért mindenhol meg kell küzdeni, ám külföldön jóval nehezebb eredményeket elérni család, barátok, ismerősök és állampolgárság nélkül.

A 125 ország részvételével szervezett Global Entrepreneurship Week (GEW) hazai rendezvénye a Fiatal Vállalkozók Hete az évek során kiemelkedő eredményeket ért el és Magyarország gazdasági utánpótlás nevelésének kulcseseményévé vált, amely mögé a világ legnevesebb üzletemberei is felsorakoznak; például Richard Branson is aktívan támogatja a fiatalok motiválását és a GEW-et.

"A gazdasági utánpótlás nevelését minél hamarabb el kell kezdeni ahhoz, hogy a recesszióból kilábalhassunk - ehhez pedig szükség van a vállalkozás iránti érdeklődés felkeltésére, és igen is vegyék észre a fiatalok, hogy Magyarországon elkezdett egy komoly start-up kultúra kialakulni rengeteg támogató szervezettel, eseménnyel. És igen is van aktív fiatal vállalkozói közösség, jelenleg 1000-hez közelít szervezetünk tagjainak száma, akik szívesen segítenek kortársaiknak megszabadulni attól a kényszerképzettől, hogy itthon semmibe sem érdemes belekezdeni." - mondta Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének alapító elnöke.

A Fiatal Vállalkozók Hete azért is egyedülálló, mert az ország több nagyvárosában egy időpontban zajlik majd, november 12. és 18. között, immár 16 városban. Az eseménysorozat kiváló alkalom arra, hogy a fiatalok elkezdjék kiépíteni kapcsolatrendszerüket és találkozhassanak olyan sikeres üzletemberekkel/üzletasszonyokkal, akiktől tudást, inspirációt kaphatnak. Milliárdosokkal, sikeremberekkel beszélgethetnek, majd a szünetekben lehetőségük adódik elmondani ötleteiket, és tanácsot kérhetnek annak érdekében, hogy milyen lépéseket tegyenek a sikeres jövőjükért. A FIVOSZ és tagjai azt szeretnék 2012-ben megmutatni a fiataloknak a Fiatal Vállalkozók Hetén, hogy aki akar, az igen is képes érvényesülni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek