Nem a vasárnapi kereskedelmi tilalomra
Egyeztetett tegnap a nemzetgazdasági tárca a legfontosabb szakmai szervezetekkel a vasárnapi kereskedelmi tilalomról. A résztvevők többsége a munkahelyeket és a kereskedelmi forgalmat féltve nem támogatja a korlátozást - olvasható a Világgazdaságban.
A Nemzetgazdasági Minisztérium harmadik alkalommal folytatott egyeztetést az érintett szakmai szervezetekkel és szakszervezetekkel. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott, a szakmai szervezetek többsége a vasárnapi zárva tartás ellen áll ki. A forgalomcsökkentéstől tartanak az élelmiszergyártók, a szálloda- és vendéglátóipar képviselői is.
Úgy számolnak, csak a kereskedelemben húszezer ember munkája válna feleslegessé, amiben nincsenek benne például a biztonsági őrök, a takarítók és a többi, kapcsolódó szolgáltatást végző dolgozó.
Jövő héten újra egyeztetnek a felek.
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) nem vett ugyan részt az egyeztetésen, de a szervezetnél úgy vélik, a döntés rájuk nézve is komoly kihatással lehet.
Elutasítja a vasárnapi zárva tartást a szakszervezetek többsége is. Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke kifejtette: 60 ezer munkavállalót érintene ez a kormányzati elképzelés. Közülük 12 ezer szakszervezeti tag, akiknek a vasárnapi pótlék nagyon hiányozna, és félő az is, hogy a munkahelyük kerülne veszélybe - mondta Sáling József.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?