Megjelent: 17 éve

Nem beszélünk nyelveket

Magyarország lemaradása az EU tagállamok átlagához mérten még mindig erőteljes az idegen nyelvek ismerete területén. A friss kutatások szerint a 18-24 évesek kétharmada, míg a 25-34 évesek csupán 33 százaléka beszél valamilyen idegen nyelven, ezzel a sereghajtók között kullogunk az Európai Unióban.

A felnőtt korosztály hazai nyelvismeretét alapvetően a két fő nyelv, az angol (16 százalék) és a német (13 százalék) határozza meg. A nyelvtanulás korai igénye hívta életre azt az hiánypótló gyerek és kamasz nyelvi programot, amelyet speciálisan a 3 és 15 év közötti korosztályok számára fejlesztett a Katedra Nyelviskola Hálózat.

A TNS idei kutatásában a nyelvtanulási hajlandóság és a nyelvtanulás elsődleges motivációja került célkeresztbe. Kiderült, hogy a megkérdezettek közel fele szeretné fejleszteni nyelvtudását. A 15-24 évesek kiemelkedően magas arányban nyitottak, ezen belül is a fiatalabb, 15-19 éves korosztály a legnyitottabb a nyelvtanulásra (88 százalék). A nyelvek iránt érdeklődők közel kétharmada Budapesten él. A 15-19 évesek erős motiváció a külföldön való tanulás és nyaralás, de már ebben a korcsoportban is fontos szerep jut a 20-24 évesek körében legnépszerűbb külföldi munkahely, illetve jobb hazai állás megszerzésének.


Mára az angol az első



Magyarországon egy idén végzett kutatás szerint a felnőtt lakosság körében az elsődleges idegen nyelv ma is az angol és a német, azonban az elmúlt három év alatt az angol átvette a vezetést. A 18 évüket betöltöttek 16 százaléka, illetve 13 százaléka bírják e két nyelvet. Nagy leszakadással követi a két fő nyelvet az orosz (3 százalék), majd az olasz, a francia, a spanyol nyelvismeret (2 százalék), illetve elsősorban az ország földrajzi adottságai miatt a román, a szerb- horvát, és a szlovák (2 százalék).

A 18-24 évesek hétharmada beszél valamilyen idegen nyelven. A 25-34 éveseknél ez az arány már csak 33 százalék, és az életkor előrehaladtával a mutató folyamatosan csökken. Iskolai végzettséget tekintve a kép azt mutatja, hogy a jelenleg tanuló 18 éven felüliek 97 százaléka beszél valamilyen idegen nyelvet. A már diplomázottak körében az arány 67 százalék, a csak érettségivel rendelkezőknél 33 százalékos, az ezzel sem rendelkezők körében 10 százalékos valamilyen idegen nyelv ismerete.


Korán kell ráállni a nyelvtanulásra



Minél korábbi életszakaszban veszi kezdetét a nyelvismeret és a nyelvi készség elsajátítása és erősítése, annál könnyebben talál fogékony táptalajra. Ez a célja a Katedra Nyelviskola Hálózat most induló, saját fejlesztésű 3-15 éves korú gyermekek számára összeállított Kids&Teens elnevezésű nyelvi programjának. A program fél évig ingyenes a budapesti jelentkezők számára.

Az Oktatási Minisztérium statisztikái szerint az elmúlt tanévben összesen 773 ezer, hat évesnél idősebb diák tanult angol nyelvet az egyetemistákat is beleértve, míg ugyanez a szám a korábbi listavezető német nyelv esetében mindössze 483 ezer. Az összes többi nyelvet tavaly 100 ezer diák tanulta. Ezzel együtt a magyar népesség mintegy negyede beszél csak valamilyen külföldi nyelvet, ezzel a sereghajtók között kullogunk az Európai Unióban.

A Katedra nyelvi programja a közoktatás nyelvi képzéseit hivatott kiegészíteni és alátámasztani. A program biztosítja, hogy az életkornak és a tudásszintnek megfelelő tanfolyami csoportokat kialakítva, felmenő rendszerben, következetesen egymásra épülő tananyaggal, életkori sajátosságoknak megfelelő tematikával fejleszti a gyermekek kommunikatív kompetenciáit, elsődlegesen szóbeli kifejezőkészségüket.

A felhasznált tananyag összeállítása a nemzetközileg elismert Longman és Oxford University Press kiadókkal közösen történt. A program végére a kisdiákok biztos tudással felvértezve tudnak bekapcsolódni akár a felnőttek számára szervezett képzésekbe, akár középiskolai felvételi előkészítő tanfolyamba, de lehetőségük nyílik a speciálisan gyermekek számára kifejlesztett és a Katedra Nyelviskola Hálózat iskoláiban letehető ITK Origó Junior nyelvvizsga megszerzésére is.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elképesztő, mi lett az új luxus: emberrel beszélni egy ügyfélszolgálaton

Az AI korában új luxus lett, ha valódi ember válaszol az ügyfélszolgálaton. Balogh Péter, szoftverfejlesztő, üzletember és angyalbefektető friss... Teljes cikk

Még vizsgálják a Bakonyi Erőműben történt baleset körülményeit

Még tart az ajkai erőműben szombaton történt baleset vizsgálata - tájékoztatta a Veolia Energia Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-t. Teljes cikk

8 őrülten jól fizető állás, amiről nem hittük volna, hogy létezik

A munka világa 2025-ben már nem a klasszikus irodai hierarchiáról szól: ma már fizetnek azért, ha valaki ölel, alszik vagy épp AI-személyiségeket... Teljes cikk