kapubanner for mobile

Nem családtag a házastárs

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nem teljesen adómentes a családon belüli öröklés és ajándékozás: házastársak és testvérek például illetékfizetésre kötelezettek, méghozzá nem is kis összegben. Háztartási alkalmazottak után havonta ezer forint regisztrációs díjat kell fizetni, aminek elmulasztása akár 100 ezres bírságot is jelenthet.

A vér szerinti rokonok között a vagyonmozgás adómentes lesz – ígérte meg a 29 pontot bejelentő parlamenti beszédében Orbán Viktor, aki szerint a család tekintendő a gazdaság alapegységének is, így az azon belüli vagyonmozgás adóztatása igazságtalan. Elemzők a kormányfő szavaiból arra következtettek, hogy a kabinet eltörli az ajándékozási és öröklési illetéket a családtagok között. Tévedtek, legalábbis részben.

Matolcsy György által benyújtott pénzügyi salátatörvény szerint ugyanis csak az egyenes ági öröklés és ajándékozás illetékmentes, vagyis a szülő-gyermek viszonyra nem telepszik rá az állam. Minden másra viszont igen: ha feleség, nevelt gyermek, testvér örököl, vagy jut ajándékhoz, az után sávosan illetéket kell fizetni, méghozzá úgy, hogy 0 kulcsos, kedvezményes sáv nincs is, bár az illeték efféle, családi mértéke kedvezőbb az általánosnál. Részleteket a törvényjavaslat 11-12. oldalain talál.

Mézesmadzag és büntetés

Az egyes pénzügyi és gazdasági törvények megalkotásról, illetve módosításáról címet viselő jogszabálytervezet teszi adómentessé a háztartáson belüli foglalkoztatást, méghozzá úgy, hogy pontosan definiálja, mely tevékenységek sorolhatók ide. A javaslat szerint a jövőben nem kell adót fizetnie sem a megbízónak, sem a munkát végzőnek, ha utóbbi takarít, főz, mos, vasal, gyermeket felügyel, házi tanítást végez, háztartást vezet, kertet gondoz, javítási- és felújítási munkákat végez.

Bejelentési kötelezettsége viszont a foglalkoztatónak van, amin felül alkalmazottanként és havonta ezer forint regisztrációs díjat is kell fizetni. Ha mindkettőt elmulasztja, a hatályos jogszabályok szerint adót és járulékokat kell fizetnie foglalkoztatottja után az egész hónapra, sőt 100 ezer forintig meg is bírságolható. A bejelentési kötelezettség és regisztrációs díj az állandó, vagy rendseresen visszatérő alkalmazottak után is él, minden hónap elején.

Főzethetünk is pálinkát

A salátatörvény jövedéki adóról és jövedéki termékek forgalmazásáról szóló része teszi lehetővé a pálinkafőzést saját használatra, illetékmentesen, 50 literig.

A vonatkozó passzusokból kiderül: otthon, vagy a gyümölcsösben legfeljebb 100 liter űrtartalmú desztillálóberendezésben főzhetünk pálinkát még néhány megszorító kitétel mellett, de lehetőségünk van a cefrét bérfőzőbe szállítani, ahol háztartásonként 50 literig illetékmentesen kifőzik számunkra a kisüstit.

Aki saját fogyasztásra készített pálinkájával üzletel, jövedéki bírságra számíthat - derül ki a törvényjavaslatból.

A salátatörvény-javaslat többi eleme a miniszterelnök által bejelentett 29 pont más, sarkalatos részleteihez kapcsolódik. Az Országgyűlés kedden és szerdán általános és részletes vitát folytat Matolcsy György előterjesztéséről, és vélhetően a jövő héten szavaznak róla a képviselők. Ezt követően Sólyom László államfő elé kerül a jogszabály; amennyiben a köztársasági elnök valamelyik részlet miatt az Alkotmánybíróság elé küldené a törvényt, úgy az csak a testület döntése után lépne hatályba.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek