Nem csökkent a bértámogatás igénybevétele
Nem csökkent a bértámogatással elhelyezkedő álláskeresők létszáma tavaly az első háromnegyed évében, noha a támogatás, amely korábban elérhette akár a 100 százalékot is, az európai uniós elvárásokhoz igazodó, 2007. január 1-je óta hatályos szabályok szerint 50 százalékos volt csupán.
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatalban arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a múlt év első háromnegyed évében 19.294 álláskereső lépett be a bértámogatásos foglalkoztatásba, gyakorlatilag ugyanannyi, mint 2006-ban az első háromnegyed évben.
A szinten maradás oka lehet az is, hogy bár a fizetendő bér és járulékainak csak 50 százaléka nyerhető el támogatásként, de a munkáltatónak nem kell vállalnia a támogatott időszakkal egyező támogatás nélküli továbbfoglalkoztatást. Foglalkoztatási kötelezettsége csak arra az egy évre szól, amelyre a támogatást is megkapja.
Korábban egy évnél rövidebb, például fél évre szóló támogatást is el lehetett nyerni, de ezt követően további fél évig támogatás nélkül kellett foglalkoztatni a dolgozót.
Változás a múlt évtől az is, hogy az európai uniós szabályokhoz igazodva a bértámogatásokat összeszámítják az egyéb támogatási összegekkel, s ezek együtt nem haladhatnak meg egy bizonyos mértéket. A különféle pályázati pénzekért induló cégeknek ezt is figyelembe kell venniük.
A bértámogatás rendszere igazodott az európai uniós elvárásokhoz, egyben egyszerűsödött. A korábbi igen sokféle bér- és járuléktámogatás helyett egyféle támogatást vehetnek igénybe a munkáltatók. Korábban az álláskeresők sokféle kategóriájához voltak hozzárendelve a különféle bér- és járulék támogatások. Az új szabályok szerint csak azt kell figyelembe venni, hogy az Európai Unió erre vonatkozó irányelve kiket minősít hátrányos helyzetűnek.
Hátrányos helyzetű az álláskereső, aki már egy éve - pályakezdőként fél éve - keres állást, vagy legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezik. Ebbe a kategóriába tartozik többek között az is, aki elmúlt 50 éves, továbbá aki gyermekgondozás után kíván ismét elhelyezkedni. Az 50 százalékos támogatás nemcsak azoknak a munkáltatóknak adható, akik álláskeresőt vesznek fel, hanem azoknak is, akik a cég nehéz gazdasági helyzete ellenére elbocsátás helyett egy évi további foglalkoztatást vállalnak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?