kapubanner for mobile

Nem érdemes a főnök előtt sírni a munkahelyen

Bárkivel előfordulhat, hogy a magánéletében problémái akadnak, és emiatt feszült a munkahelyen is. Vannak, akik csendben dolgozzák fel a gondokat, csak annyit látni rajtuk, hogy hallgatagabbak a szokásosnál. Mások viszont ennél jóval látványosabban reagálnak: sírnak, kiabálnak, csapkodnak.

Jobb azonban, ha visszafogják magukat. Az általunk megkérdezett cégek mindegyike úgy nyilatkozott: nem veszi jó néven a túlzott érzelemnyilvánítást. "Az ilyen rohamok rossz fényt vetnek a dolgozóra. Ha minden helyzetben sírva fakad, előbb-utóbb felmerül a kérdés: alkalmas-e a munkavégzésre. Épp ezért ha úgy érzi, hogy nem bírja tovább, akkor inkább menjen el a mosdóba vagy sétáljon egyet" - tanácsolja Herendi Zsófia, a szoftverfejlesztéssel foglalkozó Trilobita Informatikai Zrt. Hr-munkatársa.

Visszaüt, ha a vezető előtt sírunk

"A főnök előtt történő könnyezés pedig kifejezetten kerülendő. Ebben az esetben ugyanis óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy hatásgyakorlás céljából, a felelősségre-vonás elkerülése érdekében kezd el zokogni az illető. Ez pedig igen nagy ellenérzést válthat ki mindenkiből - még akkor is, ha valóban őszinte, hátsó szándék nélküli volt a könnyes reakció"- tette hozzá.

A fentiekkel ért egyet a kaputechnikai termékek gyártásával foglalkozó Kling Kft. ügyvezetője is. "Az otthoni gondokat inkább ne hozza be a munkahelyre. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy ez sok esetben lehetetlen elvárás. Ezért nem is csinálunk problémát ebből egészen addig, amíg a rossz hangulat nem megy a munka rovására. Ha mégis, akkor viszont leülünk a kollégával, és megpróbálunk megoldást találni a helyzetre: tehermentesítjük, vagy szélsőséges esetben szabadságra küldjük" - avatott be a Kling Katalin.

Hasonlóan kezeli a kiborult kollégákat a Trilobita és a Pannon is. "Egy négyszemközti beszélgetés keretében kitaláljuk, mi lenne a legjobb a dolgozó számára. Levesszük a válláról a terheket, csökkentjük a stresszfaktorokat. Ha ez nem segít, akkor pedig felajánlunk számára egy vagy két hét szabadságot" - tájékoztatott Herendi Zsófia.

Otthonról is lehet átmenetileg dolgozni

"A rugalmasság jegyében lehetőség van az otthoni munkavégzésre, ami adott esetben megoldás lehet az átmeneti személyes nehézségek diszkrét, a többi munkatársat nem zavaró megoldására" - mondta el Kőnig Róbert a Pannon mobilszolgáltató HR vezérigazgató-helyettesse.

Egyébként a cégek elmondása szerint egyáltalán nem jellemző a túlzott érzelemnyilvánítás. "Látványos kiborulás kettő volt az utóbbi négy évben. Mindkétszer a hölgy kollégák fakadtak sírva a vezető előtt" - mesélte Herendi Zsófia.

Mit mond a pszichológus?

De vajon jól reagálnak a cégek a helyzetre? Kiss István munkapszichológus szerint igen. "A tehermentesítés, a rövid szabadság vagy az alternatív foglalkoztatás - a távmunka - hasznos lehet a problémás időszak áthidalására" - mondta el.

Tájékoztassuk a vezetőt állapotunkról

Joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy mi hogyan vészelhetjük át az ilyen időszakot? Közöljük a vezetőkkel, hogy most nem a legjobb formánkban vagyunk vagy hallgassunk inkább? Kiss István szerint ha magánéleti gondok gyötrik a dolgozót, akkor első lépésben célszerű tájékoztatni a vezetőit, kollégáit, hogy átmenetileg nehéz helyzetben vannak, és hogy tehermentesítésre lenne szükségük.

"Természetesen, ahogy érzik teherbírásuk növekedését, azt is jelezniük kell. A pillanatnyi feszültséget pedig írjuk ki magunkból vagy beszéljük meg olyan emberekkel, akiktől garantáltan nem jut vissza információ a céghez" - ad tippet Kiss István.

Oroszi Babett
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek