kapubanner for mobile

"Nem érheti hátrány azokat, akik csak az állami nyugdíjkasszába fizettek"

A kormány azon dolgozik, hogy azokat se érje hátrány, akik korábban csak az állami nyugdíjrendszerbe fizettek, s nem voltak magán-nyugdíjpénztári tagok - erről beszélt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában péntek reggel.

Az Országgyűlés hétfőn fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében az állami nyugdíjrendszerben elindulnak az egyéni számlák, amelyekre az ez év eleje után befizetett nyugdíjjárulék összege kerül. Rogán Antal a parlamenti döntés követően újságíróknak azt mondta, még idén jóváírják a korábbi magánnyugdíj-pénztári befizetéseket is.

A Fidesz frakcióvezetője a TV2 műsorában elmondta: ennek jogi feltételeiről még idén dönteni fog a parlament, s így ez év végére vagy a jövő év elejére mindenki megkapja a számláján a jóváírást.

Rogán Antal ugyanakkor elmondta, van még egy technikai probléma, amit meg kell oldaniuk: voltak olyanok, akik nem léptek be a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe. Ugyanazt a pénzt ők végig az állami biztosítási rendszerbe fizették, s a korábbi kormányok egyetlen adatot sem tartottak nyilván arról, hogy ők mennyit fizettek. "Ők nem járhatnak rosszabbul" - szögezte le Rogán Antal, hozzátéve: ennek a megoldásán jelenleg is dolgoznak.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek