kapubanner for mobile

Nem fizetnek a vállalkozók a kamarának

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A vállalkozói szféra negyede még nem fizette be az idei ötezer forintos kamarai hozzájárulást, noha a határidő március végén lejárt - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.

A lap közlése szerint az összegek átutalásáról évről évre körülbelül hatszázezer gazdasági szereplőnek kell gondoskodnia. A rendelkezések betartására érdemes minden érintettnek odafigyelnie, egy idő után ugyanis nem a kamara, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tesz lépéseket az ötezer forint beszedéséért - írták.

Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára a lapnak azt mondta: előfordulhat, hogy valamelyik vállalkozás az elmúlt hetekben befizetett ugyan ötezer forintot, de a nyilvántartás erre az évre mégis hiányt mutat. Ennek oka a könyvelés sajátosságaiban keresendő. Ha ugyanis valamely gazdasági szereplő tavaly vagy korábban elfeledkezett a hozzájárulásról, a mostani átutalását a korábbi kötelezettség teljesítéseként számolják el.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek