kapubanner for mobile

Nem hat a válság a Coop-csoportra

Az előzetes adatok szerint a 32 ezer dolgozót foglalkoztató Coop-csoport jelentős, kétszámjegyű árbevétel-növekedést ér el 2008-ban.

Murányi László, a Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója az MTI-Econak nyilatkozva közölte: a menedzsment várakozásai szerint az idei árbevétel eléri majd az 500 milliárd forintot, szemben a tavalyi 440 milliárd forinttal.

Az idén a Coop-csoport mintegy 3,5 milliárd forintot költött fejlesztésre, főként hálózatépítésre és informatikai beruházásokra. A vezérigazgató szerint a nehezebb gazdasági körülmények miatt a társaság jövőre csak egyszámjegyű árbevétel-növekedést ér majd el.

A magyar tulajdonú Coop-csoport 32 000 embert alkalmaz, a lánchoz 3000 üzlet tartozik 1650 településen. A csoport mintegy 12 százalékos piaci részesedésével meghatározó szereplője a magyar élelmiszer-kiskereskedelemnek.

MTI Eco/Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek