Nem kaptak fizetést, és munka nélkül maradhatnak a FÉG dolgozói
Nagy valószínűséggel munka nélkül maradnak a végrehajtás alatt álló, ócsai FÉG Konvektorgyártó dolgozói, miután nem született megállapodás a cég és az annak hitelét megvásárló MPF Holding menedzsmentje között - adja hírül az MTI nyomán az Origo.
Ambrus András, a megyei önkormányzat sajtófőnökének közlése szerint a FÉG Zrt. képviseletében a keddi egyeztetésen jelen lévő két igazgatósági tag azt mondta, hogy a tulajdonos semmilyen felhatalmazást nem adott nekik a megegyezésre, így nem kerülhetett pont az ügy végére. Az MPF Holding hajlandó lenne tovább működtetni a gyárat, illetve minél több dolgozót tovább foglalkoztatni, az esetleg munka nélkül maradtaknak pedig végkielégítést fizetne.
Mint a tárgyaláson kiderült: az ócsai önkormányzat az utóbbi körbe tartozókat szociális támogatásban részesítené. A vállalat helyzete az elmúlt hetekben vált kritikussá, a FÉG fűtéstechnikai üzemében az elmúlt héten már lekapcsolták a villanyt és a gázt is, a dolgozók pedig nem kaptak fizetést, ezért a gyár elé vonultak. Mintegy 200 család megélhetése van veszélyben.
Origo/MTI
Mint a tárgyaláson kiderült: az ócsai önkormányzat az utóbbi körbe tartozókat szociális támogatásban részesítené. A vállalat helyzete az elmúlt hetekben vált kritikussá, a FÉG fűtéstechnikai üzemében az elmúlt héten már lekapcsolták a villanyt és a gázt is, a dolgozók pedig nem kaptak fizetést, ezért a gyár elé vonultak. Mintegy 200 család megélhetése van veszélyben.
Origo/MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
