Nem lesz tömeges pedagógus-elbocsátás - ígéri az MSZP
Nem lesz tömeges, vagy nagyarányú pedagógus-elbocsátás a következő tanévben - mondta Tatai-Tóth András, az MSZP-frakció oktatási és kulturális munkacsoportjának vezetője hétfőn az MTI kérdésére.
"Semmi olyan intézkedést nem hozott a kormányzat, amelyből egyetlenegy pedagógus álláshely megszűnése következne. (...) Egy olyan elem van, ami nem a kormánytól függ: csak a demográfiai okok vezethetnek szűküléshez" - mondta Tatai-Tóth András.
A politikus szerint a "szokásos" tanárelbocsátásokra kell csak számítani, például akkor küldenek el pedagógusokat, ha átszerveznek egy intézményt. Ugyanakkor bizonyos helyeken több tanárra lesz szükség. Sok pedagógus vissza fog kerülni a közoktatásba, olyan helyekre például, ahol nagyon sok a hátrányos helyzetű gyerek - tette hozzá.
Korábban a KDNP és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is azt hangsúlyozta, hogy pedagógus-elbocsátásokra lehet számítani a következő időszakban. Az ellenzéki párt szerint a nem szakrendszerű oktatás szeptemberi bevezetése, a szakszervezet szerint a januártól tervezett pótlékemelése miatt lehetnek újabb elbocsátások.
Tatai-Tóth András hétfői sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a korábbi óraszámemeléssel megspórolt több mint harmincmilliárd forintot a kormány most visszaforgatja a közoktatásba: vonzóbbá szeretnék tenni a pedagóguspályát, és teljesítményalapon, pótlékrendszerrel segítik a tanárokat. Az új tanévben a kormány például szeretné csökkenteni a tanárokra háruló adminisztrációs terheket - húzta alá.
A Fidesz úgy látja, hogy a szeptemberben induló tanévben folytatódik az oktatásból való forráskivonás, hiszen újabb évfolyamokon lépnek be a csökkentett összegű alapnormatívák - írta közleményében az ellenzéki párt. Ez a Fidesz szerint azt jelenti, hogy ezeken az évfolyamokon akár 25-30 százalékkal is csökkenhet az egy diákra jutó normatívák összege. A közlemény hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc a hibás azért, hogy ahogyan a korábbi években sem volt, úgy ebben az évben sem lesz fedezet a béremelésekre, és nem lesz pénz a jobb minőségű oktatásra sem.
A Fidesz kiemelte, hogy a pedagógusok jobb elismeréséről szóló ígéretek most már fél évtizedet ölelnek át, azonban érdemi pedagógusi béremelés 2002 óta nem volt. Az ellenzéki párt véleménye szerint újabb nehéz év elé néz a magyar közoktatás, miközben pedagógusoknak azzal kell szembesülniük, hogy a kormánypárt képviselői "átverik és bolondnak nézik őket", a szülők pedig azt látják, hogy drágulnak a tankönyvek, az utazási költségek, az étkezés, így a gyerekeket nevelő családok egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek.

Fidesz: újabb nehéz év elé néz a magyar közoktatás

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?