Nem szerez diplomát az egyetemisták negyede
Több száz hallgatót veszítettek el az idén az egyetemek és a főiskolák. Az elégtelenül teljesítő másodéveseket át kellett sorolni a támogatott képzésből a költségtérítéses formára, de nagy részük nem tudta befizetni a tandíjat.
Az évenkénti átsorolásról szóló új szabályozás célja, hogy a néhány pontos felvételi pontkülönbség miatt ne legyenek teljes tanulmányuk idejére támogatott, illetve költségtérítéses képzésekre bebetonozva a hallgatók. A támogatott képzésből kiesettek helyére jól teljesítő költségtérítésesek kerülhetnek, írja a Népszabadság.
Az intézmények az elégtelenül teljesítő hallgatóknak csak a felét, 2200 diákot soroltak át szeptemberben fizetős képzésekre. Átsorolni ugyanis legföljebb az adott helyen tanuló támogatott hallgatók 15 százalékát lehet, de néhány helyen az elégtelenül teljesítők ennél jóval nagyobb arányban voltak.
A szaktárca adatai szerint a nappali tagozatos, illetve a részidős képzésekben öt-öt százalék körüli az átsoroltak aránya, képzési területenként azonban nagy a szórás. Az agrár-, a műszaki és a természettudományos képzésekben a hallgatók 6-9, a bölcsészettudományi, a gazdasági, a jogi, az orvosi, a pedagógusképzési területeken viszont csak a diákok 1-3 százalékát irányították át fizetős oktatásra. Államilag támogatott képzésbe ugyanakkor a kiesetteknél kevesebben kerültek be: a 17100 érintett költségtérítéses hallgató 9 százaléka, úgy 1500 diák tanulhat most ingyen. Az átlagnál nagyobb arányú - 15-25 százalék - átsorolásra az agrár-, az informatikai, a műszaki, a természettudományos képzésekben volt mód.
A támogatott képzésből kiesettek közül sokan nem tudták befizetni a százezrekre rúgó költségtérítést. A Népszabadság úgy tudja, hogy az intézmények több száz hallgatót veszíthettek. A Pécsi Tudományegyetemen 162 támogatott hallgatót soroltak át költségtérítésesnek, a felük nem folytatta tanulmányait. Az ELTE-n 276 hallgatót irányítottak át fizetős szakra, de csak 79-en fizették be a költségtérítést.
Az állami képzésből kiesett hallgatók után nem jár a fejkvóta, viszont ha a költségtérítést sem fizetik be, pénzt veszít az intézmény.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen átsoroló határozatot kapott 715 olyan hallgató, aki tanulmányait még 2002-ben kezdte meg, de még mindig nem fejezte be. Szabó Mihály szerint a hallgatóknak hozzávetőleg csupán a negyede fejezi be az előírt tíz félév alatt a tanulmányait, 25 százalékuk 10-13 félév között szerez diplomát, újabb negyedük 13 félévnél is tovább jár egyetemre. A maradék negyednyi hallgató sosem szerez diplomát.
Népszabadság
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített kutatás rávilágít: a gyermekek digitális szokásait és a képernyő... Teljes cikk
A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk
A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk
- Fiatal álláskeresők: valóban optimisták? 2 hete
- A magyar diákok harmada lemaradhat a továbbtanulásról – súlyos állítás az új miniszterjelölttől 2 hete
- Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet 3 hete
- Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában 3 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 3 hete
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 3 hete
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 4 hete
- Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes 1 hónapja
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 1 hónapja
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 1 hónapja
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 2 hónapja


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?