Nem született béregyezség a BKV-nál
Továbbra sem sikerült egyezségre jutnia a BKV vezetőségének és a szakszervezeteknek az idei béremelésről - közölték érdekképviseleti vezetők a keddi tárgyalás után az MTI-vel.
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke elmondta, hogy a cég továbbra is ragaszkodik a 2,3 százalékos bérfejlesztéshez, míg a szakszervezetek 2009-ben 8 százalékos béremelést szeretnének elérni. A BKV vezetésének hivatalos ajánlata az Országos Érdekegyeztető Tanács 3-5 százalékos ajánlása alatt van - tette hozzá. Mint közölte, a tárgyalások folytatódnak, de külön kérték a vezetőségtől, hogy gyorsítsanak az egyeztetések ütemén. A cég erre a kérésre még nem válaszolt.
Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy saját nevükben és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége képviseletében követeléseiket levélben is eljuttatták a vezetőséghez. A dokumentumban a 8 százalékos bérfejlesztés mellett a béren kívüli juttatások megőrzését kérik és azt, hogy a vezérigazgató is vegyen részt a tárgyalásokon. A tárgyalások csütörtökön folytatódnak.
Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy saját nevükben és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége képviseletében követeléseiket levélben is eljuttatták a vezetőséghez. A dokumentumban a 8 százalékos bérfejlesztés mellett a béren kívüli juttatások megőrzését kérik és azt, hogy a vezérigazgató is vegyen részt a tárgyalásokon. A tárgyalások csütörtökön folytatódnak.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek


Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon