kapubanner for mobile

"Nem vár munkanélküliség a diplomásokra"

Nemzetközi viszonylatban is magas színvonalúnak nevezte a magyar felsőoktatást a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke csütörtökön Pécsen. Mezey Barna szerint nem igaz, hogy a diplomásokra munkanélküliség vár.

Mezey Barna az újkori alapításának idén századik évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem (PTE) tanévnyitó szenátusi ülésén azt mondta: a magyar felsőoktatás a hallgatóknak használható tudást ad és jó esélyt nyújt az elhelyezkedéshez.

Az MRK elnöke szólt arról, hogy a felsőoktatással kapcsolatban számos közhely, téves információ terjed a közbeszédben, a sajtóban, a politikában, amelyeket kételkedés nélkül fogadnak és továbbítanak. Ezek között említette, hogy túl sok a felsőoktatási intézmény, túl sok forrást költünk azokra, s a diplomásokra munkanélküliség vár.

Mezey Barna szerint az igazság ezzel szemben az, hogy összesen 28 állami egyetem és főiskola működik, ezekbe jár a beiskolázott hallgatók 90 százaléka. A többi 38 intézmény magánvállalkozás, vagy hitéleti képzést folytat. Mindez a hallgatók és a lakosság számát az intézményekhez mért arányát nézve azonos az európai átlaggal.

"A Magyar Rektori Konferenciának mély meggyőződése, hogy ehhez a rendszerhez hozzányúlni, abban elemeket kiiktatni csak nagy felelősséggel szabad" - fogalmazott. Úgy vélte: egy pillanatnyi haszon érdekében hozott döntés nagy lokális és országos károkkal járhat, egy egyetem esetleges újraépítéshez ugyanis nem elég egy határozat, ahhoz generációkra van szükség.

Mezey Barna szólt arról, hogy Magyarország azon tizenegy európai állam közé tartozik, amelyek 2008 óta folyamatosan csökkentik a felsőoktatásra fordított összeget. Összehasonlításként azt mondta, hogy amíg a finanszírozás nagysága tekintetében a világ 93. helyén álló bonni egyetem 170 milliárd forintból gazdálkodik, a magyar felsőoktatásban folyó képzésre összesen 135 milliárd jut.


"Nem vár munkanélküliség a diplomásokra"



Az MRK elnöke szerint nem igaz az sem, hogy a diplomásokra munkanélküliség vár. A statisztikák alapján 2011-ben Magyarországon egyedül a főiskolai és egyetemi végzettségűek körében emelkedett az elhelyezkedési ráta. Vagyis a felsőoktatásban megszerezhető tudás az, amely sokkal inkább megadja az elhelyezkedés esélyét, mint más.

Mezey Barna kitért arra is, hogy Magyarországon a lakosság körében 20 és 30 százalék között van a diplomások aránya, ez 10 százalékkal elmarad az OECD-államok átlagától.

"A Széchenyi szellemében gondolkodó felsőoktatás-politikában a válság idején arra kellene gondolni, mi lesz a válság után, és arra kellene felkészülni, hogy a felsőoktatás miként fogja mozgásba lendíteni az akadozó nemzetgazdasági gépezetet" - jegyezte meg.


A PTE a Dél-dunántúli régió tudásbázisa



Bódis József, a PTE rektora azt hangsúlyozta, hogy a pécsi egyetem a Dél-dunántúli régió tudásbázisa, ahol az elmúlt egy évszázadban számos neves államférfi, tudós tanult és oktatott. A rektor az intézmény fontos feladatának nevezte a kutatóegyetemi cím elnyerését, s jelezte: személy szerint is nagy reményeket fűz az újonnan épült természettudományi kutatóközpont működéséhez.

A baranyai megyeszékhelyen 1367-ben alapították Közép-Európa első egyetemét, a ma működő PTE jogelődjének azonban az 1912-ben létrehozott Pozsonyi Magyar Királyi Tudományegyetem, a későbbi Erzsébet Tudományegyetem tekinthető, amely a trianoni békeszerződés határmódosításai miatt költözött a baranyai megyeszékhelyre.

A jubileumi ünnepségsorozat a szenátusi ülés után emléktábla-avatással és tudományos emléküléssel csütörtökön vette kezdetét az intézményben. A PTE-nek jelenleg mintegy 26 ezer hallgatója van, közülük mintegy 6500-an most kezdik tanulmányaikat.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek