kapubanner for mobile

Nem veszik el az utazási kedvezményt a 65 év felettiektől

A kormány a szolidaritási intézkedéscsomag részeként javaslatot tesz szociális kríziskezelő program létrehozására, a méltányossági nyugdíjkeret megemelésére, a 65 év felettiek utazási kedvezményének megtartására, illetve a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítésére - közölte Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a keddi kormányszóvivő tájékoztatón.

Kiss Péter a részletekről szólva kiemelte: kiterjesztik a korábbi állami garanciavállalást a nem munkanélküli lakáshitelesekre is, megteremtik az önkormányzatok elővásárlási jogát, és annak a lehetőségét, hogy a helyhatóságok ehhez önrész nélküli MFB- hitelhez jussanak. A csomag része a lakásmaffia elleni fellépés is - mondta a miniszter.

A szociális kríziskezelő programról szerdán tárgyal a kormány, majd a június 17-i ülésén dönt, a program augusztus 1-jén indul és november 1-jéig tart - ismertette a program menetrendjét Kiss Péter. Hozzátette: a méltányossági nyugdíjkeret emeléséről szerdán dönt a kabinet; a lakáshiteleseket érintő változásokhoz parlamenti döntésre van szükség. Az erről szóló törvénymódosításokat szerdán nyújtja be a kormány, és azok várhatóan szeptember 1-jén lépnek hatályba.

Kiss Péter elmondta: a kríziskezelő program nyitott alapként működik majd, amelyet a kormány egymilliárd forinttal és a PSZÁF-nál felhalmozódott 800 millió forintos banki bírságbevétellel indít. Ezeket egészíti majd ki a miniszterelnök fizetése is: Bajnai Gordon ehhez az alaphoz utalja majd havonta a fizetését, és ide került még az állami vállalatok vezetői fizetésének kétmillió forint feletti része is.

A program egyszeri segítséget kínál a krízishelyzetbe került aktív korúaknak, a 20-50 ezer forintos összeget legalább 50 ezren veszik majd igénybe, de 80-90 ezer család esetében is tud segítséget nyújtani - fogalmazott a miniszter.

Kiss Péter beszámolt arról is, hogy emelik a méltányossági nyugdíjat, és lehetőség lesz egyedi támogatásra is. E célra a kabinet 500 millió forintot szán a költségvetés általános tartalékának terhére.

Megmarad a 65 év felettiek utazási kedvezménye, de a kormány 2011-ig megteremti a kedvezmények elektronikus nyilvántartását, regisztrációját - szögezte le a miniszter.

A nehéz helyzetbe került lakáshiteleket érintő intézkedéscsomag kapcsán Kiss Péter az első lépések között a korábbi állami garanciavállalás kiterjesztését emelte ki. Mint mondta, a krízishelyzetbe került, nem munkanélküliekre is kiterjesztik a programot, de ez a kör csak akkor veheti igénybe ezt a segítséget, ha havi törlesztő részletének emelkedése meghaladja a 30 százalékot. E csoport is kétéves átmeneti segítséget kap majd, de nem havi 10 ezer forintot kell fizetniük továbbra is - ahogy a munkanélkülieknek -, hanem az eredeti, emelkedés előtti törlesztő részletüket - hangsúlyozta a társadalompolitikai miniszter.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek