kapubanner for mobile

Nem vicc: bányát nyitnak az oroszok a Holdon

Oroszország saját erőből kezdi meg a Hold ásványkincseinek a kiaknázását, 2030-ban már állandó telepek lesznek az égitesten.

Oroszország saját erőből kezdi meg a Hold ásványkincseinek a kiaknázását és 2030-ra már állandó telepet létesít az égitesten - írta csütörtökön az Izvesztyija című napilap.

"A Hold egy kiaknázásra váró égitest és a 21. század a nyersanyagforrásokért folyó versenyről szól majd" - fogalmaz az Orosz Tudományos Akadémia, a Roszkozmosz orosz űrkutatási hivatal és a Moszkvai Egyetem közös tanulmánya.

A programtervezet olyan űrutazási technológia kifejlesztését irányozza elő, ami lehetővé teszi a nyersanyagkincs feltérképezését nemzetközi együttműködő partnerek nélkül is. A korábbi javaslatok csak nemzetközi együttműködés keretében tartották kivitelezhetőnek a Hold kolonizálását. A kutatási program első fázisa az Izvesztyija értesülése szerint 28,5 milliárd rubelbe (800 millió dollár) kerül majd.

Oroszország az elkövetkező 16 évben több, egyenként három-négy éves időtartamú holdkutató programot indít el. A 2016 és 2025 között tervezett első négy program aHold déli sarka fizikai és vegyi jellemzőinek feltérképezését irányozza elő, ahol az első bázis létesül majd. Az első oda-vissza utazásokra 2028 és 2030 között kerül sor, a terület emberi felderítését pedig 2030 és 2040 között végzik el.

Korábbi orosz és amerikai Hold-kutató expedíciók bauxit, vas, titán, ritkaföldfém és más ásványok jelenlétét mutatták ki.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek