kapubanner for mobile

Megszólalt Putyin az orosz munkanélküliséggel kapcsolatban

Oroszországban rekordalacsony, 2,4 százalékos a munkanélküliségi ráta - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy gazdasági kérdésekkel foglalkozó hétfői moszkvai tanácskozáson.

"Oroszországban a munkanélküliség már harmadik hónapja rekordalacsony szinten, 2,4 százalékon áll. Ami különösen fontos, a 25 év alatti fiatalok körében csökken a munkanélküliség, ez most kevesebb mint kilenc százalék" - mondta az elnök.

Putyin szerint az ipar, beleértve a csúcstechnológiai szektort is, a tervezettnél gyorsabban növekszik. Közlése szerint az ipari termelés növekedése 2024 első nyolc hónapjában 4,5 százalékos volt. A feldolgozóipar 8,1 százalékkal, a gépgyártás pedig csaknem 20 százalékkal bővült.

Elismerte, hogy az orosz gazdaságban még mindig fennáll az egyensúlyhiány, amit a nehéz körülményekkel hozott összefüggésbe.

"Ebben közrejátszanak mind a külső szankciók, mind a saját strukturális korlátaink, beleértve a szakember- és technológiahiányt, a logisztikát. Ezek a tényezők egyebek között a fogyasztói árak dinamikájában is tükröződnek"

- mutatott rá az orosz államfő.

Azt hangoztatta, hogy a hatóságok feladata a kínálati oldali gazdaság fejlesztése, az áruk és szolgáltatások kibocsátásának növelése, új beruházási projektek indítása és modern munkahelyteremtés minden ágazatban.

Putyin előrejelzésekre hivatkozva azt mondta, hogy az orosz GDP az idén várhatóan 3,9 százalékkal nő, ami magasabb a világátlagnál.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek