Néma tiltakozásba kezdenek a mentősök
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzombaton vidéki nagyvárosokban kezdenek néma tiltakozásba az OMSZ orvosai, ápolói és sofőrjei, akik hétfőm petíciót adnak majd át Balog Zoltán, emberi erőforrás miniszternek, mert attól tartanak, hogy jelenlegi főigazgatójukat leváltják, adta hírül a Népszabadság.
A tiltakozást az OMSZ a Főigazgatói Törekvéseket Támogató csoportja szervezi Máté Gábor főigazgatóért. A csoportnak mintegy ezer tagja van. A tiltakozást az váltotta ki, hogy Balog Zoltán miniszter a 2013-ban leváltott - ma a TEK személyvédelmi speciális egészségügyi osztályát irányító - Mártai Istvánt olyan feladatokkal bízta meg, amelyek egyébként főigazgatói hatáskörbe tartoznak. Például, hogy készítse el a mentőszolgálat szervezeti megújításáról szóló koncepciót. Ebből a dolgozók arra következtettek, hogy a jelenlegi főigazgató elmozdítására készül az Emmi. A tiltakozás szervezői azt szeretnék, ha a kormány a helyén hagyná Máté Gábort és stábját, és ne hozzanak megint új főigazgatót.
Népszabadság
Népszabadság
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
