kapubanner for mobile

Németországban is tesztelik az alapjövedelem hatásait

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az alapjövedelem gazdasági és társadalmi következményeit vizsgálják Németországban is - adta hírül a Business Insiderre hivatkozva a Portfólió. A kísérlet során 120 ember kap 3 éven át havi 1200 eurót.

images

Összesen 1500 embert választottak ki Németországban a nagy alapjövedelem-kísérlethez. Közülük 120-an kapnak majd havi 1200 eurót három éven keresztül, majd az ő fogyasztásukat és viselkedésüket hasonlítják össze azzal az 1380 emberrel, akik nem részesülnek ilyen juttatásban - írja a Portfólió.

A kísérlet résztvevőinek rendszeresen kérdőívet kell majd kitölteniük az életükről, a munkájukról és az érzelmi állapotukról, így az alapjövedelem sok aspektusát tudják majd vizsgálni.

Az 1200 eurós összeg épp a német szegénységi küszöb felett van, vagyis a kérdés az, hogyan változtatja meg az emberek viselkedését, ha a megélhetéshez szükséges forrást alanyi jogon megkapják minden hónapban.

A kísérletet nem a német állam finanszírozza, annak költségeit mintegy 140 ezer ember felajánlásából fedezik - hívja fel a figyelmet a Portfólió cikke.



  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek