kapubanner for mobile

Nemzetközi vitaverseny a főváros egyetemein

Diákok vitája címmel nemzetközi egyetemi vitaversenyt rendeznek szombaton és vasárnap több fővárosi felsőoktatási intézmény részvételével - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Budapest Open elnevezésű disputát másodszor rendezik meg, harminc országból több mint 150 egyetemista ütközteti érveit fontos közéleti témákban. A verseny kedvéért Budapestre utaznak mások mellett amerikai, pakisztáni, koszovói, katari, kínai és tunéziai diákok is, hogy megmérkőzzenek a parlamentáris típusú vitákon.

A szervezők tájékoztatása szerint a kezdeményezés célja, hogy hozzájáruljon a vitakultúra és a politikai diskurzus fejlődéséhez. A Budapest Open rendezvénnyel azt szeretnék elérni, hogy a színvonalas vitázás az oktatás alapvető része legyen Magyarországon is.

A verseny minden része nyitott a nyilvánosság számára, a viták nyelve angol. A rendezvény a Közép-európai Egyetem (CEU), a Budapesti Corvinus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatóinak közös munkájával valósul meg. Az előzetes köröket a CEU-n tartják szombaton egész nap és vasárnap délelőtt, a döntő pedig vasárnap délután a Corvinus egyetemen lesz, ahol a CEU-n oktató Markos Kounalakis, az amerikai nagykövet férje köszönti majd a versenyzőket. A döntőben a négy legeredményesebb csapat vitázik egymással.

Hétfőn és kedden világszerte elismert egyetemi vitaoktatók tartanak előadásokat a Corvinus egyetemen a magyar vitaélet felpezsdítésére, és ezekre szintén várják az érdeklődőket.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek