Népszavazás lehet a nyugdíjkorhatár visszaállítása miatt Horvátországban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA horvát szakszervezetek népszavazás kiírását követelik, és aláírásgyűjtést kezdenek, hogy a kormány állítsa vissza a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre - írja az MTI.
"67 túl sok" elnevezésű szakszervezeti kezdeményezésben részt vevő érdekképviseletek áprilisban kezdik gyűjteni az aláírásokat a népszavazás kiírásához. A referendummal azt szeretnék elérni, hogy a kormány módosítsa a nyugdíjbiztosítási törvény, hogy az öregség nyugdíjba legalább 15 év munkaviszony után 65 évesen, előrehozott öregségi nyugdíjba legalább 35 év munkaviszony után 60 évesen lehessen vonulni. Kérik a férfiak és nők nyugdíjkorhatár-kiegyenlítésének elhalasztását is.
A szakszervezetek szerint Horvátországban 65 év felett még öt évig élnek egészségesen az emberek, az európai uniós átlag ezzel szemben 10 év. "Mi egy beteg, túlhajszolt, szegény nemzet vagyunk, ahol az embereket a kimerülésig dolgoztatnák, majd utána még engedélyeznék számukra a négyórás munkaidőt" - mondták az érdekképviseletek. Szerintük a nyugdíjkorhatár megemelése nem feltétlenül szükséges, és inkább a politikai elitizmus következménye. Az országban kialakult helyzetért, a rendkívüli elvándorlásért és a demográfiai válságért elitista csoportok a felelősek. Azon az állásponton vannak, hogy a döntés jogát vissza kell adni az állampolgároknak.
A horvát parlament a tavaly év végén fogadta el a nyugdíjreformról szóló törvényt, amely 2033-ra vezetné be a 67 éves nyugdíjkorhatárt a férfiak és nők számára egyaránt. Horvátországban a jelenlegi nyugdíjkorhatár a férfiaknál 65, a nőknél 63 év.
Marko Pavic munka- és nyugdíjügyi miniszter akkor ezt azzal magyarázta, hogy csak így lehet fenntarthatóvá tenni a nyugdíjrendszert, amely 17 milliárd kuna (737 milliárd forint) hiánnyal küzd. Kiemelte: a mostani nyugdíjasok mindössze 19 százaléka dolgozott 40 vagy annál több évig. Horvátországban az állampolgárokat átlagban 30 év munkaviszony után nyugdíjazták, ami alacsonyabb az európai átlagnál (35 év).
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?