Nettó 133 ezer forint - ennyit keres a magyar
A bruttó átlagkeresetek 2010 első hat hónapjában 3,0 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 9,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset - döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának köszönhetően - 3,7 százalékkal emelkedett. Az átlagos nettó kereset 133 400 forint volt.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 204 100 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 205 700 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 203 900 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,0 százalékkal haladták meg az előző évit. A versenyszférában 4,4 százalékkal nőttek, a költségvetés területén pedig 0,1 százalékkal elmaradtak az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest, annak ellenére, hogy január és március hónapokban kereset-kiegészítés kifizetésére került sor a közszférában.
A legjobban fizető gazdasági ág a pénzügyi, biztonsági tevékenység volt (449 500 forint), ezt követte az információ és kommunikáció (375 400 forint) és a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (351 600 forint). Legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban (123 900 forint), valamint a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászatban (137 200 forint) dolgozók kerestek.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első hat hónapjában átlagosan 2,5 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,2 százalékkal haladta meg az előző év január-júniusit. A költségvetési szférában dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye, az úgynevezett illetmény automatizmusnak köszönhetően 1,7 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 133 400 forint (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 96 700 forint, a szellemi foglalkozásúaké 171 800 forint) volt. A nettó kereset így átlagosan 9,6 százalékkal volt magasabb az előző évinél. A versenyszférában és a költségvetési szervezeteknél is 9,7 százalékos növekedés jelentkezett.
A 217 100 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 2,8 százalékkal haladta meg az előző év január-júniusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,0 százaléknak felelt meg.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 6 napja
- "Nem akartam úgy járni, mint a meggyilkolt cégvezető" – ezért kaptak a dolgozók milliós bónuszt 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?