Nincs döntés a korkedvezményes nyugdíjról
Nyitva hagyták az Európai Parlament (EP) petíciós bizottságában csütörtökön tartott meghallgatás nyomán a korkedvezményes nyugdíj megszüntetésével kapcsolatban benyújtott magyar panaszok ügyét.
A panaszosok azzal érveltek, hogy törvény alapján 2012. január 1-jén egy csapásra megszűnt a rendvédelmi dolgozók esetében korábban megszerzett öregségi nyugdíjas, illetve szolgálati nyugdíjas jogállásuk, amelyre a korkedvezményes nyugdíj jogintézménye révén voltak jogosultak. Azóta egyfajta szociális járandóságot kapnak, ami bizonytalan értékű, bármikor megvonható, és kisebb összegű is a korábbi nyugdíjnál.
Az EP-ben tartott ülésen az Európai Bizottság nevében hozzászóló tisztviselő azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugdíjrendszer alakítása a tagállamok hatáskörében maradt, az uniós jog arra nem terjed ki, így az Európai Bizottság, amelynek az EU-jog tiszteletben tartásán kell őrködnie, nem kompetens az ügyben a fellépésre.
Az Európai Bizottság egy másik tisztviselője ezt azzal egészítette ki, hogy megítélésük szerint a változtatás nem kifejezetten az életkoron alapult, így az nem minősülhet életkoron alapuló diszkriminációnak.
Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő a vitában azt hangoztatta, hogy itt nem nyugdíjkérdésről, hanem alapjogi kérdésről, az alapvető jogok sérelméről - így például az érintettek számára hátrányos visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmáról, szerzett jogok elvételéről, a tulajdonhoz való jog sérelméről - van szó. Javasolta, hogy az EP petíciós bizottsága tartsa nyitva a kérdést. Szerinte a petíciós bizottság az EU "élő lelkiismerete az Európai Bizottság technokrata, jogi szabályok mögé bújó felfogásával szemben".
A szintén szocialista Göncz Kinga azt vetette fel a vitában, hogy az Európai Bizottságnak jelentést kellene összeállítania arról, miként történtek az egyes uniós tagországokban az elmúlt években lebonyolított nyugdíjreformok.
A vitában kikristályosodott, hogy az ügy alapjogi problémaként – és nem nyugdíjkérdésként – való kezelését akadályozza az EU alapjogi chartájának 51. cikke, amely kimondja: a charta rendelkezéseinek címzettjei az uniós intézményeken túl lehetnek ugyan az egyes tagállamok is, de csak annyiban, amennyiben az unió jogát hajtják végre. Vagyis a charta az uniós jog alkalmazási körét nem terjeszti ki azon túli területre, ami egyébként is az unió hatáskörébe tartozik. Az alapjogi charta nem hoz létre új hatásköröket vagy feladatokat az unió számára.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint központi számítási hiba miatt sok pedagógus az ígértnél kevesebb béremelést kapott idén.... Teljes cikk
Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos, amely a magyarországi vendéglátóüzletek üzemeltetői számára nyújt átfogó, gyakorlati... Teljes cikk
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 6 napja
- A diploma évei beleszámítanak a nyugdíjba? Sokan meglepődnek a válaszon 1 hete
- Egy meccs is elég a magyar fociválogatottban az egymillióval magasabb nyugdíjhoz 1 hete
- Sokan nem tudják: így jár pénz nyugdíj előtt is 2 hete
- Hogyan időzíthető optimálisan a Nők40 igénylése 2026-ban? 3 hete
- Aggasztó adatok - Már a fiatalok sem hisznek a magyar nyugdíjban? 3 hete
- Sokan követik el ezt a hibát a 13. és 14. havi nyugdíjjal 1 hónapja
- Védett kor 2026-ban: kirúgható-e az, aki már közel a nyugdíjhoz? 1 hónapja
- 180 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor fizetése, Kövér László majdnem hatmilliót kereshet márciustól - Így nő a képviselők bére 1 hónapja
- Így lépnének fel az EP-képviselők a munkahelyek algoritmikus irányításával szemben 2 hónapja
- Nyugdíj 2026: mi marad és mi változik? 2 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig