Nincs fedezve a nyugdíjalap hiánya
Több százmilliárd forinttal kell csökkenteni az éves nyugdíjkiadásokat 2012-től ahhoz, hogy valóra válhassanak a nyugdíjreformról szóló határozat célkitűzései. E szerint ugyanis a jövőben nyugdíjat csak az erre a célra befizetett összegekből lehet finanszírozni. Ez pedig a Világgazdaság számítási szerint nem lesz elég.
A most elfogadott nyugdíjtörvény szerint a jövőben nyugdíjat csak az erre a célra befizetett összegekből lehet finanszírozni, a Nyugdíjbiztosítási Alapot pedig tehermentesíteni kell a jelenleg rá rakódó szociális, nem nyugdíj jellegű kiadások alól. A Világgazdaság szerint a nyugdíjcélú befizetések jó eséllyel is csupán háromszázmilliárd forintos megtakarítást hoznak, míg a nyugdíjkassza éves hiánya a második pillér jelentős apadását feltételezve is 500-600 milliárd forint között mozog.
Eközben az Állami Számvevőszék hiányosságokat tárt fel a magánnyugdíjpénztári vagyon biztosítására létrehozott Pénztárak Garancia Alapjánál (PGA). Andor László, az EU szociális ügyekért is felelős biztosa pedig egy brüsszeli sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság a nyugdíjrendszerek felépítésébe nem szól bele, de azok fenntarthatóságát számon kérheti a tagállamoktól.
Világgazdaság
Eközben az Állami Számvevőszék hiányosságokat tárt fel a magánnyugdíjpénztári vagyon biztosítására létrehozott Pénztárak Garancia Alapjánál (PGA). Andor László, az EU szociális ügyekért is felelős biztosa pedig egy brüsszeli sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság a nyugdíjrendszerek felépítésébe nem szól bele, de azok fenntarthatóságát számon kérheti a tagállamoktól.
Világgazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?