Nincs megállapodás a tűzoltók túlóráinak kifizetéséről
Nem született megállapodás sem a tűzoltók túlmunkájának kifizetése, sem pedig a veszélyességi pótlék megemelésének ügyében az Önkormányzati Minisztériumban tartott pénteki tárgyaláson - közölte a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) ügyvivője, Hócza György az MTI érdeklődésére.
Emlékeztetett rá: a tűzoltók sérelmezik, hogy a kormány folyamatosan ingyenmunkára kényszeríti a tűzoltókat, mert amíg más munkavállalóknak csak heti 40 órát kell dolgozniuk, a kormány nekik heti 48 órát ír elő; a különbséget, a heti 8 órát pedig nem fizeti ki. A heti 40 óra feletti túlmunka kifizetését egyébként 1992 óta kérik a tűzoltók és - mint Hócza György elmondta - nekik mindegy, hogy a kormány szabadidőben vagy túlórában fizeti-e ki a túlmunkájukat.
Elmondta: Nyugat-Európában a tűzoltók ugyanúgy 24-48-as szolgálati rendszerben dolgoznak, mint Magyarországon - vagyis 24 óra szolgálatot 48 óra pihenés követ -, így ők is heti 48 órát dolgoznak, de a legtöbb országban kifizetik a tűzoltóknak a 40 óra feletti munkát.
Hozzátette: kifogásolják azt is, hogy nem emelik fel a tűzoltók veszélyességi pótlékát a köztisztviselői alap 100 százalékára, mindössze annak 45 százalékát kapják. Ez havonta plusz 18 ezer forintot jelentene a tűzoltóknak, ami összesen 2,8 milliárd forintot igényelne - hangsúlyozta.
A megbeszélésen Jauernik István, az ÖM államtitkára arról tájékoztatott minket, hogy a tárca szerint nem sértenek jogot, mivel a tűzoltókra is vonatkozó, a hivatásosok szolgálati jogviszonyáról szóló törvény (Hszt.) 48 órában állapítja meg a tűzoltók heti munkaidejét - mondta az ügyvivő. Hozzátette: a tárca elzárkózott a veszélyességi pótlék megemelésétől is, az ország nehéz gazdasági helyzetére és a begyűrűző gazdasági válságra hivatkozva.
Hócza György arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy a sikertelen tárgyalás után tovább folytatja munkáját az október 8-án megalakult sztrájkbizottság és hamarosan bejelentik, milyen további lépéseket tesznek, hogy elérjék céljukat.
A szakszervezet ügyvivője beszámolt arról, hogy a közelmúltban hivatalos látogatást tettek a lengyel Szolidaritás szakszervezet meghívására Lengyelországban, ahol tájékozódtak a lengyel tűzoltók helyzetéről. A lengyel kollégák szintén a heti 40 óra feletti munka kifizetéséért tüntettek, egyelőre az ő követelésük sem teljesült - mondta Hócza György.
Hozzátette: együttműködési megállapodást írtak alá a Szolidaritás tűzoltó tagozatával arról, hogy egymást segítve próbálják meg céljaikat elérni.
Az együttműködési megállapodáshoz csatlakozott a horvát és a bosnyák tűzoltó szakszervezet is, így már négy tagból áll a HTFSZ által kezdeményezett nemzetközi tűzoltó tömörülés. Már jelezte csatlakozási szándékát a szlovén szakszervezet is, és felvették a kapcsolatot többek között a német, angol és francia szervezetekkel is, így reményeik szerint hamarosan megalakulhat az európai tűzoltó szakszervezetek szövetsége - tette hozzá.
Az országban jelenleg csaknem négyezer tűzoltó pere zajlik a túlóradíjak miatt, és több bíróságon egymástól eltérő ítéletek születtek. A Vas megyei Munkaügyi Bíróság szeptember 18-án jogerősen úgy döntött, ki kell fizetni 68 szombathelyi tűzoltó 2004-től felhalmozódott, összesen csaknem százmillió forintnyi túlóradíját a heti 48 órán túli munkavégzés után.
Már számfejtették és a napokban kifizetik a szombathelyi tűzoltóknak azokat az elmaradt túlóradíjakat, amelyekről a Vas Megyei Bíróság hozott jogerős ítéletet szeptemberben - közölte az MTI érdeklődésére Göncz Szabolcs őrnagy, a Szombathelyi Városi Önkormányzati Tűzoltóság sajtószóvivője pénteken.
Október 16-án pedig a Somogy megyei munkaügyi bíróság hagyta jóvá a somogyi tűzoltók túlóradíj-követelését; arról, hogy pontosan mikor és mennyi pénzt kapnak, később születik döntés.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?