Nincs miért maradni: felgyorsult a kivándorlás
Nagyon felgyorsult a kivándorlás a friss adatok szerint és nincs esély arra, hogy belátható időn belül megálljon, vagy lassuljon a kutató szerint.
Azoknak a magyaroknak a számát, akik 2013-ban mentek tartósan külföldre, 21 580-ra tették az egészségbiztosítási és egyéb nyilvántartások alapján. Ehhez képest nőtt 2014-ben 46 százalékkal, 31500-ra az emigránsok száma. Ez majdnem másfélszer annyi, mint egy évvel korábban, és csaknem hat és félszer annyi, mint 2009-ben - idézi a Központi Statisztikai Hivatal adatait a Világgazdaság.
Maguk a KSH munkatársai is rámutatnak, hogy a hazai nyilvántartási rendszerek alapján összeállított adatok a bejelentések esetleges elmulasztása miatt meglehetősen alulbecsültek. Ezt igazolják a fogadó országok vándorlási adatai.
A KSH kutatói úgy látják, döntően a fiatalok mennek külföldre. A legvonzóbb célországok pedig még mindig Németország, az Egyesült Királyság, illetve Ausztria.
Hárs Ágnes , a Kopint-TÁRKI vezető kutatója úgy látja, pillanatnyilag nincs gazdasági racionalitása annak, hogy belátható időn belül megálljon, vagy akár csak lassuljon a magyarországi munkaerő-migráció.
Úgy látja, nem eléggé vonzó a magyar gazdaság, szociális ellátórendszer, a közhangulat, amit felerősít az oktatáspolitika is, így még a felsőoktatási képzés előtt állók kivándorlása is felgyorsulhatott.
Világgazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek