kapubanner for mobile

Nő a feketemunka aránya Németországban

Munkaerő-piaci szakértők szerint az idén ismét növekszik a feketemunka aránya Németországban, becsléseik szerint az árnyékgazdaság országos szinten 8-10 milliárd euróval nő, ezt korábban csak 3, 5 milliárd euróra várták.

images

Szakértők szerint az emelkedés az idei áfa-emelés következménye. 2003 és 2006 között a feketemunka aránya folyamatosan csökkent, de tavaly, becslések szerint, még mindig mintegy 350 milliárd euró lehetett.

Németországban, az előző havinál gyorsabb növekedéssel, szeptemberben rekordot döntött a foglalkoztatás: 40, 052 millióan voltak állásban, 341 ezerrel többen, mint tavaly szeptemberben.

A szeptemberi létszám a legnagyobb az ország 1990 októberi újraegyesítése óta, az előző rekord augusztusban volt. A szeptemberi létszám a 15-64 év közötti lakosság 70, 7 százalékát teszi ki, ezzel Németország már teljesíti a 2010-re tervezett uniós célkitűzést.

A hivatalos adatok szerint augusztusban az arány 70, 2 százalékos volt. Júliusban a munkaképes korú lakosság 70, 1 százaléka volt állásban, ahogy tavaly decemberben is.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek