Nő az egészségbiztosítóknak fizetett állami hozzájárulás - Csehországban
Csehországban júniustól megemelik az egészségbiztosítóknak fizetett állami hozzájárulást - közölte Andrej Babis miniszterelnök. Növekedni fognak az egészségügyi bérek is.
A hatályos szabályok szerint a cseh állam állja a gyermekek, a nyugdíjasok, a munkanélküliek, illetve a börtönbüntetésüket töltő személyek egészségbiztosítását. Jelenleg összesen mintegy 5,9 millió személyről van szó a 10 és fél milliós Csehországban.
Babis szerint ez a cseh államnak az idén 20 milliárd korona (270 milliárd forint), a jövő évben pedig 50 milliárd korona (675 milliárd forint) többletkiadást jelent.
Az egészségügyi minisztérium által kidolgozott törvénymódosítási javaslatot még a képviselőháznak is jóvá kell hagynia. A pártok többsége azonban már korábban jelezte, hogy támogatja a törvénymódosítást.
A kormány ezzel reagál a koronavírus-járvány következtében a cseh egészségügyben kialakult helyzetre. A kórházak jelezték, hogy a járvány miatt az idén jelentős pluszköltségekkel kell számolniuk. A biztosítók számításai szerint a kórházaknak kifizetendő többletpénz mintegy 10 milliárd korona (135 milliárd forint) lesz.
A kormányfő megerősítette, hogy emelni fogják az egészségügyben dolgozók béreit is. A törvényjavaslat kidolgozás alatt van. Adam Vojtech egészségügyi miniszter már korábban azt mondta, hogy a minisztérium alá tartozó állami kórházakban a tárca pénztartalékaiból prémiumok formájában már most jelentős plusz összegeket kapnak a járvánnyal küzdő orvosok, ápolók és az egészségügyben dolgozók.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- Felmérés: ez a foglalkozás élvezi a legnagyobb társadalmi bizalmat 4 hete
- Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos 1 hónapja
- A betöltetlen orvosi állások aránya vármegyénként - grafikon 2 hónapja
- Bértáblák 2026 3 hónapja
- A dolgozó orvosok száma korcsoport szerint - grafikon 3 hónapja
- 5 milliós fizetésért toboroznak magyar mentősöket Csádba 5 hónapja
- Aggasztó a magyar orvosok mentális állapota: 100-ból 2-nél súlyos az öngyilkosság veszélye 5 hónapja
- A vizelet negatív, a panasz mégsem múlik? Hólyagfájdalom-szindróma is lehet 6 hónapja
- "Utálom ezt a bértáblát" – Takács Péter szerint változhat az orvosok fizetése, ha nyer a Fidesz 6 hónapja
- Így változott a munkanélküliség Csehországban 8 hónapja
- "Nem beszél angolul!" – végleg eltiltották a magyar orvost a brit kórházban 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?