Nőttek az egy órára jutó munkaköltségek
Mind az unió egészében, mind az euróövezetben emelkedtek a munkaköltségek az első negyedévben, de az eurózónában gyorsult, az EU 28 tagállamát (EU28) tekintve viszont lassult a növekedés üteme a múlt év hasonló időszakával összevetve - mutatják az Eurostat adatai.
Az unió statisztikai hivatala pénteken közölte, hogy az egy órára jutó munkaköltségek az EU28-ban 1,7 százalékkal emelkedtek az előző negyedévi 2,0 százalékkal szemben, az euróövezetben viszont 1,3 százalékról 1,7 százalékra gyorsult a növekedés üteme.
A munkaköltségek két fő eleme a bérek és fizetések, valamint a bérterhek. Az EU28-ban a bérek és fizetések 1,7 százalékkal, a bérterhek pedig 1,6 százalékkal emelkedtek az év első három hónapjában, szemben az előző negyedévi 2,1 százalékkal, illetve 1,3 százalékkal. Az euróövezetben a bérek és fizetések 1,8 százalékkal, a bérterhek 1,5 százalékkal nőttek a múlt év utolsó negyedében regisztrált 1,5 százalékkal, illetve 0,7 százalékkal szemben.
A legnagyobb mértékben, 10,4 százalékkal Romániában nőttek a munkaköltségek az első negyedévben, majd Bulgária (7,7 százalék) és Észtország (6,9 százalék) következik. Ugyanakkor Olaszországból 1,5 százalékos, Ciprusról pedig 0,3 százalékos csökkenést jelentettek.
Magyarországon az Eurostat adatai szerint az első negyedévben éves összevetésben 4,1 százalékkal emelkedtek az egy órára jutó munkaköltségek az előző negyedévi 4,0 százalék és az egy évvel korábbi 3,5 százalék után.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?