kapubanner for mobile

Növelné a nők számát a vezetésben az UniCredit

Az pénzintézet célja, hogy 2022-re 20 százalék legyen a nők aránya a felső vezetésében. A vállalás része a bank sokszínűségi cselekvési tervének.

Az UniCredit bejelentette: a csoport számára célul tűzte ki, hogy a felső vezetői pozíciókban a nők aránya 2022-re érje el a 20 százalékot. Ez része a bank kötelezettségvállalásának, melyet az Egyesült Királyság Gazdasági és Pénzügyminisztériumának „Women in Finance Charter” dokumentumához 2018 júliusában történt csatlakozásakor tett. A bank emellett kinevezi a felső vezetői csapat egy tagját a nemek sokszínűsége és a befogadás felelősének a csoporton belül.

A cég vezérigazgatója Jean Pierre Mustier szerint céljuk, hogy az európai bankszektor egyik legjobb munkaadójává váljanak egy olyan pozitív munkakörnyezet kialakításával, ahol minden tehetségnek, készségnek és tapasztalatnak megbecsülésben van része. Hozzátette, hogy az út még hosszú, de folyamatosan javítják a sokszínűséget és a nemek közötti egyensúlyt a csoport minden szintjén.

Emellett a nemek közötti egyensúlyra vonatkozó külön célszámok lesznek érvényesek a felső vezetők kiválasztására, beleértve a nemek közötti bérkülönbséggel/béregyensúllyal és nemek sokszínűségét általánosabban érintő kezdeményezésekkel kapcsolatos célokat is. További meghatározott célok csoport- és helyi szinten egyaránt például: a vezetői pozíciókba való előléptetési folyamatba bevont nők számának növelése, a „short list”-es jelöltek nemek szerinti megoszlásának monitorozása és egyenlő esélyek biztosítása a nők számára a munkaerő-felvétel során.

A folyamatot az UniCredit a Gender Balance Dashboard (a nemek közötti egyensúlyt monitorozó rendszer) használatával követi nyomon, és a csoport integrált jelentésében teszi közzé. Itt a középpontban az élet számos területe áll. Így összpontosít a toborzás és a tehetséggondozás, a szakmai fejlődés, a bérezés, a munka és a magánélet közötti egyensúly, a tájékoztatás és az oktatás területeire egyaránt.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek