kapubanner for mobile

Nyelvtudás nélkül nincs esély az állásinterjún

Egyre fontosabb az idegen nyelvek ismerete a cégeknél: az állásinterjúkon ma már ez döntő kérdés, de a bizonyítvány felmutatásával egyre kevesebb helyen elégednek meg. "Öt év alatt megduplázódott a harminc év fölötti hallgatóink száma, ami egyértelmű jele annak, hogy mennyire fontossá vált a nyelvtudás az érvényesüléshez." - mondta Nagy Zoltán a Katedra Nyelviskola igazgatója.

images

A 2007-ben beiratkozott 23 ezer hallgató a korábbi 13 helyett már 17 nyelven tanulhatott, ezekből pedig nyolcezer nyelvvizsgát tettek. A legkeresettebb nyelv továbbra is az angol (70 százalék), ezt követi a német (10 százalék).

Trendként említhető, hogy egyre kevesebb a teljesen kezdő szintre beiratkozó angolul tanuló, míg a más nyelveket tanulók döntő többsége már beszél egy-két nyelvet az éppen aktuálisan tanult nyelv mellett. Megfigyelhető a hobbi nyelvtanulók körének bővülése is, amely az olyan egzotikus nyelvekre fókuszál, mint a kínai, japán, portugál, svéd, finn, stb.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek