Nyilvánosságra hozzák az MTVA összes vezetőjének átlagos fizetését
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) annak ellenére, hogy nem tartozik a 2009. évi CXXII. törvény hatálya alá, közzéteszi közvetlen felső vezetésének alapbér kategóriáit, figyelembe véve a személyiségi jogok védelmét is - mondta az MTVA szóvivője az MTI-nek szerdán.
Cserháti Ágnes mindezt Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettesének közleményére reagálva közölte, amelyben az ellenzéki politikus felháborítónak nevezte, hogy az alap titkolja az újonnan kinevezett közszolgálati vezetők fizetését, miközben anyagi okokra hivatkozva ezer munkavállalót akar kirúgni az állásából.
Az MTVA szóvivője hozzáfűzte: a fizetési adatokat az alap eddig azért nem hozta nyilvánosságra, mert a vezetők foglalkoztatásának alapjául szolgáló szervezeti és működési szabályzat a szakszervezetekkel való konzultáció miatt éppen módosítás alatt áll.
Cserháti Ágnes hangsúlyozta: az alap a közmédia rendszerének átalakítása során minden jogi, szervezeti és személyi döntést nyilvánosságra hoz, és a közmédiumok belső fórumain is közzéteszi. Az MTVA ezért nem tartja indokoltnak a dolgozók és a nyilvánosság riogatását.
Az LMP a többi közt arra szólította fel a Médiaszolgáltás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezetését, hogy kezdjen érdemi tárgyalásokat a közmédiában dolgozókat képviselő szakszervezetekkel, alkosson világos műsorkészítési koncepciót és csak ezek után tegyen javaslatot a szükséges dolgozói létszámra.
Az ellenzéki párt közleményében azt írta: az alapnak nincs üzleti terve, szervezeti és működési szabályzata, sem műsorterve. Az LMP kifogásolta, hogy az alap az újonnan kinevezett vezetők fizetését jogellenesen igyekszik eltitkolni, és közleményében azt írta, mivel az új vezetők aligha tudják eldönteni, kik azok a munkatársak, akikre a jövőben nem lesz szükség, marad tehát a politikai alap a leépítésekkor.
Az MTVA szóvivője ezzel kapcsolatban azt mondta: egyelőre nem történtek elbocsátások a közmédiában, minden erre vonatkozó megállapítás csak találgatás lehet. Az alap a hosszú távú koncepcióját január elején elkészítette és nyilvánossá is tette. A műsorstruktúra jelenleg átalakítás alatt áll, a változtatás őszre várható, a programterv pedig az ezt megelőzően időben elkészül.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- A legjobb vezetők néha a legrosszabb emberek? A nárcizmus rejtett ára 1 hete
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 2 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Így hat a mesterséges intelligencia a tárgyalásokra 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?