kapubanner for mobile

Nyugdíjjogosultság: sokan nem érték el

Négymillió emberből 1,3 milliónyian tíz év alatt nem dolgoztak annyit, amennyi időarányosan a nyugdíjjogosultsághoz kellett volna, további hétszázezren pedig a bejelentett keresetük alapján nagyon alacsony járadékra számíthatnak majd - írta hétfőn a Népszabadság.

A lap szerint ez a következtetés vonható le Augusztinovics Mária, Gyombolai Márton és Máté Levente kutatásaiból, amelynek során a nyugdíjbiztosító 1997-2006 közötti adatbázisában szereplők biztosítási jogviszonyának alakulását elemezték.

A minden eddiginél elgondolkodtatóbb eredményeket a Közgazdasági Szemle július-augusztusi számában megjelenő tanulmányban teszi közzé a három kutató. Az ONYF központi elektronikus nyilvántartási rendszerének (KELEN) tíz évet felölelő adatait elemezve összesen hatmillió olyan embert találtak, aki 1997-2006 között legalább egy napot fizetett járulékot, és ezért szerepel az adatbázisban - olvasható a Népszabadságban.

A tanulmány szerzői "beltagnak" azokat minősítették, akik a regisztrációban mindvégig szerepeltek, ez majdnem 3,7 millió embert jelent. Megnézve a demográfusok számításait, arra a következtetésre jutottak, hogy csaknem 300 ezren voltak azok, akik "hiányoztak" a regisztrációból. Ez azt jelenti, hogy az 1935 és 1979 között születettek több mint hat százaléka ez idő alatt egyetlen napig sem fizetett járulékot, őket jelölték "kültagként" a szerzők.

Összesen tehát négymilliónyi változatlan összetételű, azonos sokaság tíz évig tartó életútját, foglalkoztatottságát - ez az aktív pálya nagyjából negyede - vizsgálták a KELEN, illetve a demográfia adatai alapján. A kutatók különböző neveket adtak a vizsgált személyeknek. Alfák azok, akik az év minden napján járulékot fizettek, a gammák a kültagok. A bétáknál - akik hosszabb vagy rövidebb ideig dolgoztak - négy sávra osztották a "semmi és minden közötti időt", így finomítva tovább az elemzést.

A vizsgálat azt mutatta, hogy éves átlagban több mint kétmilliónyian voltak az alfák, 200 ezernyien "költségvetési járulék-fizetők", több mint nyolcszázezer kültagot számláltak ( gammák), a béta sávok között szóródott a "maradék" nyolcszázezer ember.

Tízéves átlagban azonban már teljesen más a kép: alig 900 ezernyien vannak azok, akik ez időszak minden napján munkaviszonyban voltak, és 1,2 milliónyian tartoztak a szintén rendszeres járulékfizetők közé. A vizsgált lakosságnak tehát fele nem rendszeres járulékfizető, illetve teljesen kimarad a biztosítottak körből.

A nyugdíjjogosultság és az -ellátás mértéke nemcsak a szolgálati időtől, hanem az elért keresettől is függ. A KELEN a járulékalapot tartja nyilván, és a tanulmány szerzői ezt tekintették "keresetnek". Ennek alapján a "törzsgárda" átlagkeresete mintegy 15 százalékkal maradt el a KSH által számítottól. Nyugdíj azonban csak az adózott bérből lesz. A kevésbé foglalkoztatottak kevesebbet is kerestek, ami éves szinten érthető, de náluk az egy napra jutó bér is jóval alacsonyabb volt, mint a stabil helyzetű munkavállalóké. Ebből következően - állapítják meg a szerzők - igencsak elnagyoltak és tévesek azok a nyugdíj-előrejelzések, amelyek a KSH vagy az APEH adataiból kiindulva a "potyautasok" számának jelentős növekedését prognosztizálják, azokét, akik nagyon csekély járulék fejében tennének szert az időskori járadékra - áll a Népszabadságban.

A négymillió emberből az aktív életpálya negyedét adó szakaszban 1,3 milliónyian - időarányosan - nem szerezték meg a nyugdíjjogosultságot. A járulékfizetők ez idő alatt az átlagkeresetnél úgy tíz százalékkal magasabb jövedelem alapján fizettek járulékot, míg közel kétmilliónyian (béta 1-ek) az átlag háromnegyede után, és ők azok, akik idős korukban olyan ellátásra zámíthatnak, ami a nyomorszint feletti megélhetést teszi lehetővé.

Hétszázezerre tehető viszont azok száma, akik megszerzik ugyan a jogosultságot, de a minimális nyugdíjnál (ez ma 28 500 forint) magasabbra aligha számíthatnak.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek