kapubanner for mobile

Ő lehet az IMF új vezetője

Október 4-éig kiderül, ki lesz Christine Lagarde utódja a Nemzetközi Valutaalap élén.

A bolgár Krisztalina Georgieva az egyetlen jelölt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére - közölte rövid közleményében az IMF ügyvezető igazgatósága hétfőn. A jelöltállítás szeptember 6-án zárult le. Krisztalina Georgievát az Európai Unió jelölte, és bár nem kapott egységes támogatást, de a szavazatok többségét, 56 százalékát megszerezte, és ezzel a másik aspiráns, a holland Jeroen Dijsselbloem fölé kerekedett.

Krisztalina Georgieva jelenleg a Világbank vezérigazgatója. Az IMF élén szeptember 12-ig álló Christine Lagarde azért mondott le, mert az Európai Központi Bank (EKB) elnöki posztjára jelölték. Az IMF új vezérigazgatóját legkésőbb október 4-éig tervezi megválasztani a tagországokat képviselő kormányzótanács, még azelőtt, hogy október 14-20. között megtartanák az IMF és a Világbank szokásos éves közgyűlését Washingtonban.

Lagarde 2011. július 5-én vette át az IMF irányítását. Ő a szervezet 11. vezérigazgatója és egyben az első női irányítója, akit 2016. július 5-én választottak újra öt évre.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek