Okosélelmiszereket gyárt majd a Hajdúsági Sütödék-csoport új debreceni üzeme
Kilenc hónap alatt elkészült a Hajdúsági Sütödék-csoport debreceni új üzeme, a csaknem egymilliárd forintos beruházást 800 ezer euró európai uniós támogatás felhasználásával valósították meg - közölte a cégcsoport vezérigazgatója.
Szakács Tamás tájékoztatása szerint a december végére befejeződő teszteket követően januárban kezdődik meg a gyártás: a termelés felfutásával - várhatóan másfél éven belül - akár évi 40-50 millió darab kedvező élettani hatású, úgynevezett okosélelmiszer szendvicsalap és péksütemény készülhet az üzemben.
Hozzátette: a több mint húsz éve saját forrásra alapozott Okos Élelmiszer (Smart Food) elnevezésű kutatási programjuk során született sütőipari termékek aktív élettani előnyöket nyújtanak a fogyasztóknak, többek között az immunrendszer normál működésének támogatásával, az emésztési folyamat javításával.
Az új debreceni üzem a tervek szerint kizárólag okos élelmiszereket gyárt majd - mondta Szakács Tamás megjegyezve, hogy elsőként a Vitajó márka új szendvicsalapjaival és péksüteményeivel ismerkedhetnek meg a vásárlók. A portfólió kiszélesítésére a piaci visszajelzések alapján folyamatosan kerül sor.
A csaknem 380 embert foglalkoztató Hajdúsági Sütödék-csoport a tavalyi 7,7 milliárd forint után az idei évet várhatóan 8,1 milliárd forint árbevétellel zárja, adózás előtti eredménye pedig meghaladja a 200 millió forintot. Az egymilliárd forintból megvalósult beruházás műszakonként átlagosan 16 új munkahelyet teremt - jelezte a vezérigazgató.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?