Ön vállalkozónak született?
Az ideális vállalkozó felküzdi magát a legmagasabb sziklafokra, miközben örömét leli az őt érő csapásokban, és a mosoly egy pillanatra sem fagy le az ajkáról. Ám úgy tűnik, a vállalkozások jelentős részét nem született vállalkozók vezetik. S még az sem biztos, hogy ez baj.
Viszonyulás a szabályokhoz
Már viszonylag korán látszik, hogy valakire inkább a vállalkozói szemlélet, vagy az alkalmazotti típusú működés jellemző-e inkább. A vállalkozói típusok amellett, hogy szívesen és könnyebben hoznak döntést, és vállalják a felelősséget, a változást általában nem stresszként, hanem kihívásként élik meg, élvezetüket lelik benne, mint ahogyan a stratégiaalkotásban és a szervezésben is. Az inkább az alkalmazotti típusba sorolhatók viszont a jól körülhatárolható feladatokat, a rendet és a rendszerességet részesítik előnyben. Bár egy igazán jó alkalmazott is felelősséget érez a cégért, amelynek dolgozik, a vállalkozónak nincs választása, minden felelősséget vállalnia kell. (A vezetés nem pusztán a rendelkezésre álló erőforrások eredményes felhasználását és beosztását jelenti, hanem az emberek és a szervezet kultúrájának megfelelő mederben tartását is. Vagyis menedzsmentet és "lídersipet". A személyiségek egymásnak feszülése, a legváltozatosabb helyzetek megfelelő kezelése miatt ez legalább olyan nehéz.)
A vállalkozói lélek hármassága
A vállalkozó: az álmodozó. A körülményeket kivételes lehetőségként látja, a jövőben él, látnok. Mindig szüksége van változásra. Irányítani akar embereket, hogy az általa elképzelt jövőbeli világ megvalósulhasson.
A menedzser: a gyakorlatias. Ő a rend, a rendszer, a tervezés és a kiszámíthatóság. A múltban él, rend után vágyakozik, ragaszkodik a változatlansághoz. A lehetőség helyett a problémára koncentrál.
A szakember: aki megcsinálja a dolgokat. A jelenben él. Elmélet helyett a módszertant, stratégia helyett a taktikát részesíti előnyben.
Ahhoz, hogy valaki valami újat és egyedit tudjon létrehozni, vágynia kell a meglévő keretek áttörésére. A két típus közötti fő különbség a szabályokhoz való viszonyulásban van. A vállalkozói alkat megnyilvánulásának kiváló példájaként tekintenek Steve Jobsra, az Apple nemrég elhunyt alapítójára vagy épp Mark Zucherbergre, a Facebook kitalálójára - mindketten kimaradtak az egyetemről. Ezt megerősíti egy friss hazai kutatás is. Szalai Erzsébet Koordinátákon kívül című, 2011-es kötetében számos, az iskolában lázadónak elkönyvelt fiatal vállalkozó szerepel. A szociológus azonban hangsúlyozza: nem világnézeti kérdésekről, inkább a merev keretek elutasításáról van szó, valamint egy erős, mindent átható bizonyítási kényszerről. A vállalkozói típust alapvetően a siker vágya hajtja, szemben az alkalmazottal, aki a kudarc elkerülését tartja szem előtt.
A vállalkozás jövője szempontjából fontos személyiségtényező, hogy valakiben a külső vagy a belső kontrollhit-e az erősebb - magyarázza Visnyei Renáta pszichológus. Utóbbi személy úgy értékeli, hogy élete eseményeit ő irányítja, míg az előbbi a környezet eseményeit tekinti fontos befolyásoló tényezőnek. Elengedhetetlen a jó stressztűrő képesség és az önbizalom is, vagy legalábbis a magabiztos kommunikáció és megjelenés.
Fejlesztés önvédelemből
Az önismeret és a saját képességek határainak belátása a vállalkozás sikere mellett azért is fontos, mert a folyamatos belső harc túlzott leterhelést jelent. A vállalkozónak időt és energiát kell teremtenie arra, hogy magával, a saját és cége jövőjével, víziójával foglalkozzon. Amíg egy alkalmazottat főként egy multinacionális cégnél a szervezet kényszerít a fejlődésre, hiszen előírásos tréningekre és továbbképzésekre küldik, addig a vállalkozónak a cég építése mellett saját épülésével is foglalkoznia kell. Ha erre nincs idő, az egyenes út a kiégéshez aminek elkerüléséhez is több segítséget kaphat az alkalmazott, hiszen ha korábban jól dolgozott, a cégnek is érdeke, hogy számára új, változatosabb munkakört, pihenést vagy mást biztosítson.
Gúzsba köt a szabadság
A Vállalkozó - nagy V-vel - magányos hős, de nevezhető keljfeljancsinak is, aki leküzdhetetlennek tűnő akadályokon jut át magát nem kímélve, hogy megvalósítsa élete álmát. Michael Gerber, a Vállalkozás mítosza című könyvében viszont azt hangsúlyozza, a lehető legnagyobb tévedés azt feltételezni, hogy csak a vállalkozói típusok lesznek az üzleti élet szereplői. Mindenki tisztában van azzal, hogy vállalkozást nem csak azok indítanak, akiknek ez volt minden álma, akik a nyereség reményében szívesen kockáztatnak. A magyar vállalkozások jelentős része a már említett kutatás szerint egyáltalán nem a klasszikus kapitalista indítékok mentén építi cégét: a cél nem a terjeszkedés és a profit gyarapítása, hanem a pénzért megvehető jobb élet reménye. Így többségük a bevételek visszaforgatása helyett "hedonizál".
A vállalkozói lét sokak szemében egyenlő a szabadsággal. A magyar kutatás szerint is a független egzisztencia megteremtésének vágya a vállalkozóvá válás egyik legfontosabb motivációja. Pedig erről szó sincs. A legjobban azok tudják, akik benne vannak, hogy a kötetlen munkaidő általában azt jelenti, hogy a vállalkozó éjjel-nappal dolgozik, az pedig, hogy maga dönthet, felszabadulás helyett sokkal inkább a - magáért és esetleges alkalmazottaiért érzett - felelősség súlyát növeli meg.
Hármas háború
A legalapvetőbb különbség, hogy a vállalkozónak nélkülöznie kell az alkalmazotti lét jelentette biztonságot, és hiányzik a csoporthoz tartozás megnyugtató érzése is. A kezdők gyakran nincsenek felkészülve arra, hogy ezentúl mindenért ők a felelősek. Meglepetésként éri őket, hogy nem elég, ha a szakmai munkára és tervekre koncentrálnak, gondoskodniuk kell névjegyről, számítógépről és például arról is, hogy legyen villany az irodában - hangsúlyozza Bite Barbara business coach, a Coaching Team tagja. Ezekért a dolgokért lenne felelős a menedzser, míg a napi munkáért a szakember, a cég távlati terveiért pedig a vállalkozó. Gerber szerint e három szerep mindenkiben egyaránt megtalálható, és a személyiséget az határozza meg, hogy közülük melyik a legerősebb.
A szakmai hozzáértés nem egyenlő a szakmai vállalkozás képességével, hiszen egy vállalkozásban érteni kellene a könyveléshez, a marketinghez, a HR-hez és még számos más területhez is. A vállalkozónak alapvetően nem a munkát kell tudnia elvégezni. Az ő igazi munkája a jövőbe látás, és meg kellene tanulnia azt, hogyan lehet a vállalkozást magát működtetni. Vagyis nem a vállalkozásában, hanem a vállalkozásán kellene dolgoznia. Ha ugyanis nem képes kiadni a feladatokat, a korábban robotként megélt szakmai munka nem lesz kevesebb, csak mellé egy csomó más is kerül, amelyekben ráadásul teljesen kezdő.
A sikeres működéshez a hármasság kiegyensúlyozottságára lenne szükség. Ehhez elsősorban önismeret kell - hangsúlyozza Bite Barbara. Ha valaki tisztában van saját erősségeivel és gyengeségeivel, egyrészt képes lesz az előbbieket fejleszteni, másrészt tudatosan olyan csapatot építhet maga köré, amely a szervezet egészét kiegyensúlyozottá teszi.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- NAV: félmillióan nem élnek egy fontos adókedvezménnyel 2 hete
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 3 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- NAV: egyszerűbb lett a járulékbevallás az egyéni vállalkozóknál 1 hónapja
- A gyors piacra lépés varázsa: az MVP rejtelmei 1 hónapja
- Elektronikus aláírás cégeknek: a beszkennelt aláírás és dokumentumkezelés csapdái 1 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?