Önkéntes katasztrófavédelmi mentőszervezetek a munkahelyeken
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA jövőben a tervek szerint minden megyében, valamint munkahelyeken is lesznek önkéntes katasztrófavédelmi mentőszervezetek - mondta Bakondi György altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának vezetője az önkéntes alapon működő katasztrófavédelmi mentőszervezetek első országos seregszemléjén.
Az altábornagy kifejtette: az új katasztrófavédelmi törvény szabályozza az önkéntes mentőszervezetek védekezésbe való bevonását, illetve támogatását. A jogszabály e tevékenységet önkéntes polgári védelmi szolgálatként határozza meg. Tagjaik az állam által meghatározott módon vizsgát tesznek, míg a szervezetek pénzügyi támogatásokra pályázhatnak eszközparkjuk bővítésére. A főigazgató közölte: jelenleg az új típusú szervezetben kereken kétezer tagot tartanak nyilván, és a katasztrófavédelem számításai alapján létszámuk jövőre elérheti a 100 ezer főt.
Bakondi György a megnyitót követő tájékoztatón elmondta: a találkozó az önkéntes és az állami szervek közös csapatépítését hivatott szolgálni. E nap elsősorban azokról az emberekről szól, aki önként vállalják, hogy szaktudással felvértezve, szabadidejükben közreműködnek a magyar lakosság élet- és vagyonbiztonságát garantáló feladatok megoldásában - tette hozzá a főigazgató. A kiállításokkal, gyakorlati bemutatókkal színesített rendezvényen 34 szervezet képviseletében több mint háromszázan vesznek részt.
A seregszemle keretében a Fővárosi Központi Rendeltetésű, valamint a Tisza, illetve Kőrős Mentőcsoport tagjai ünnepélyes esküt tettek, majd Bakondi György mindhárom szervezetnek csapatzászlót adományozott.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?