Önmagában nem elég a Start-kártya
2004 októberében indult a pályakezdők elhelyezkedését járulékkedvezménnyel segítő Start-program, amelyet később kismamákra, szakképzetlenekre is kiterjesztettek. A kiválasztásnál azonban nem szempont a Start-kártya, szakértelem és rátermettség alapján veszik fel az új munkaerőt.
Nem rossz ötlet, de a céges HR másképp működik
A munkaügyi tárca könnyebb álláshoz jutást várta a Start-programtól. A cégek azonban többnyire vegyes érzésekkel fogadják a kezdeményezést. Sokan nem tartják rossz ötletnek, ugyanakkor leszögezik: a Start-kártya nem lehet mindent kiváltó aduász a munkaerőpiacon. Egy pozíció meghirdetésekor ugyanis elsősorban a szakmai alkalmasság és a rátermettség dönti el, kié lesz az állás.
Pedig a Start-kártyás alkalmazott nem elhanyagolható megtakarítást jelenthet a cégek számára. A munkaadó egy Start Plusz kártyás, felsőfokú végzettségű kismama alkalmazásával például bruttó 131 ezer forintos fizetés esetén az első évben 290 ezer, míg a másodikban 133 400 forintot - így összesen 423 ezer forintot spórolhat. Egy Start Extra kártyás, 50 év feletti álláskereső esetén összességében 817 ezer forint lesz a megtakarítás.
Kevés kismama ismeri a lehetőséget
Az álláskeresők mindenesetre próbáltak élni a Start-kártya nyújtotta lehetőségekkel. Az APEH sajtóosztályának tájékoztatása szerint a pályakezdőknek szóló Start-kártyából 2005. október 1. óta 77 795, míg a 2007. július elsejétől igényelhető Start Plusz és Start Extra kártyákból 4735 és 2279 darabot bocsátottak ki 2008. január 25-ig az álláskeresőknek. Azt azonban nem lehet pontosan tudni, hogy a közel 85 ezer Start-kártya igénylő közül ténylegesen hányan találták meg a számításukat.
Az APEH ügyfélszolgálatán igényelhető kártya két évig érvényes - akkor is, ha a kártyát igénylő végül nem tudott elhelyezkedni.
A Start-programot egyébként tavaly júliusban terjesztették ki a kismamákra, az 50 év feletti, tartósan munkanélküli és szakképzetlen munkavállalókra.
Keveházi Katalin, a kisgyermekes nők elhelyezkedését segítő Jól-Lét Alapítvány igazgatója az eddig kibocsátott Start Plusz kártyák kapcsán annyit jegyzett meg: mindenképpen pozitív, hogy néhány ezer kismama már igényelte azt. Ám úgy véli: szélesebb körű propagandára lenne szükség, hogy több érintett ismerhesse meg a lehetőséget. Rengetegen ugyanis nem hallottak róla, vagy azt nem tudják, hogy a kártyát az APEH ügyfélszolgálatán lehet kiváltani.
"Valamit hallottunk róla"
Néhány kivételt leszámítva a munkaadók többsége képben van a Start-program kapcsán, legalábbis ez derült ki a Pályacúcs Magazin körkérdéséből. Első hívásuk egy adminisztrátori pozíciót kínáló biztosításközvetítő cég irodájában csengett ki. Itt sikerrel jártak, ugyanis a vonal túloldalán a hölgy pont Start-kártyásként került a céghez.
Egy reklámidőket értékesítő hazai vállalkozásnál viszont csak annyit közöltek: "Mindez érdekesen hangzik", de fogalmuk sincs arról, mi ez, majd megkérdezik a könyvelőtől. Egy budapesti, hitelügyintézőt kereső autókereskedésnél és egy asszisztensi pozíciót meghirdető filmforgalmazónál ugyancsak arról számoltak be: "hallottunk már valamit a Start-kártyákró"". Mindegyikük megjegyezte, kizárólag akkor élne munkaadóként a lehetőséggel, ha a szakmai önéletrajz és a személyes interjú is meggyőzte őket a pályázó alkalmasságáról. Ráadásul azok sem vennének fel kizárólag a Start-kártya alapján valakit, akik ismerik lehetőségeket. Ha a nem Start-kártyás pályázó szakmailag alkalmasabbnak tűnik, mindenképp őt választanák az állásra jelentkezők közül.
Csak két azonos kvalitású pályázónál dönt
Nem jelent előnyt a Start-kártya a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft-nél sem. Belső Barnabás, a cég személyzeti vezetője úgy tájékoztatott: ha Start kártyára is jogosult az ideális jelölt, felhívják a figyelmét a lehetőségre.
Ám a pályázó kiválasztásánál nem ez dönt. Dömötör Balázs, a KDB Bank Zrt. HR-generalistája hasonlóan vélekedik: "Cégünknél előfordul egy-két Start-kártyával rendelkező pályakezdő, de tömegesen egyelőre nem jellemző - ám a cég közeljövőben esedékes bővítései miatt egyre több pozíció nyílhat meg a Start-kártyával érkező pályakezdőknek. Igaz, a kártya önmagában nem válthatja ki a pályázók értékelésének egyéb objektív szempontjait, ezért a felvételi folyamatban sem lehet döntő szerepe"- magyarázza.
Azt azért hozzátette: egészen extrém esetben - például két teljesen azonos végzettségű, kvalitású, nyelvtudású és a kiválasztási folyamatban fej-fej mellett haladó jelölt esetén billenhetne a Start - kártyás pályázó javára a mérleg. Ám ilyen helyzetre egyelőre még nem volt példa és csekély a valószínűsége, hogy egyáltalán előfordulhat.
Takács Gabriella
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 3 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 4 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Az álláskeresők aránya Magyarországon 2025 szeptemberében - grafikon 2 hónapja
- 6 ezerrel kevesebb regisztrált álláskereső januárban – mi állhat mögötte? 2 hónapja
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 2 hónapja
- Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők aránya 2024-ben - grafikon 2 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja
- Az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva - grafikon 3 hónapja
- Ennyivel több hitelt tudnak felvenni a kétgyermekes anyák - mutatjuk a részleteket 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?